Microsoft Photosynth: 3D térmodellek 2D fotókból

Kiss Ádám Zoltán, 2008. augusztus 25. 09:25

A vállalat elérhetővé tette mintegy két éve készülő fejlesztését, mely térbeli élményt kínál hagyományos fényképek alapján. A rendszer érdekessége, hogy nem csak profiknak szánták, a szolgáltatás elérhető a végfelhasználók számára is, ráadásul ingyenesen.

A Microsoft ezúttal igazán érdekes online alkalmazást mutatott be a Microsoft Live Labs Photosynth-el. A fejlesztés iránya, és a rá fordított idő jól jelzi a cég felkészülését a jövő kihívásaira, ahol az online alkalmazásoké és megosztásuké lesz a főszerep. A szoftver értelmesen kezeli a 2D-s képeket, megvizsgálja a felismerhető elemeket, elemzi a kontrasztokat és az ismétlődéseket. Ennek eredményeképpen képes felépíteni egy háromdimenziós világot. Ez a modell a képen létható tér 3D változata, ennek lehetőségeivel együtt, tehát változtathatjuk a betekintési szöget, forgathatjuk a térben és akár bele is nagyíthatunk. A futurisztikus megoldás egy kliensszoftver segítségével hozható létre és nézhető meg. A rendszer előnye a megoszthatóság, hasonló szoftverpark esetén mások is megnézhetik 3D-s képeinket, de ezen túl még weboldalunkba is beágyazhatjuk azokat. Az első változat képei még meglehetősen nagyméretűek, ezért a fejlesztők igazi szélessávú hozzáférést szükségességére figyelmeztetnek, de méretek a jövőben várhatóan az újabb és újabb verziókkal zsugorodni fognak. Az új médium lehetőségei egyelőre beláthatatlanok, gondoljunk csak a turista utakon készített épületfelvételekre, de a kár a professzionális prezentációk területére. A látványos demonstrációk a Microsoft Live Labs Photosynth oldalán tekinthetők meg.