Sikeres a szimulált kisvállalati informatikai referenciahálózat

forrás Prim Online, 2008. szeptember 1. 18:22

Több mint 5000 kis- és középvállalati informatikus próbálta már ki a Falatraxot, egy képzelt cég informatikai demórendszerét annak érdekében, hogy később sikeresen és problémamentesen üzemeltesse saját IT-infrastruktúráját. A 6 éve működő Falatrax weboldalon a tervek szerint még idén kipróbálhatóvá válnak a Microsoft hamarosan megjelenő új KKV megoldásai, így a Windows Small Business Server 2008, illetve a Windows Essential Business Server 2008 szervertermékek.

A Microsoft 2000-ben mutatta be a kis- és középvállalatok informatikai igényeire szabott Small Business Server első változatát (SBS). A rendszer hazai bevezetésekor fontos szempont volt, hogy az érdeklődő informatikusok könnyen és minden kockázat nélkül elsajátíthassák az SBS beállításának, működtetésének alapjait. A Microsoft Magyarország megbízásából a NetAcademia Oktatóközpont ekkor készítette el a Falatrax.hu címen elérhető demórendszert, mely egy képzelt cég mindennapjaiba interaktív módon vezeti be a tudásukat csiszolni vágyó informatikusokat. „Az építőiparban tevékenykedő Falatrax Kft. úgy dönt, hogy bevezeti a Small Business Servert, mely új alapokra helyezi a cég működését. Többek között könnyen konfigurálhatóvá és biztonságossá válik a dolgozók internetezése, az elektronikus levelezés, megosztásra kerül fax, és létrejön a vállalkozás védett intranet oldala. A Falatrax azonban nem rendelkezik informatikussal, így a cég informatikájának működtetése a látogatóra hárul” – ismerteti az előtörténetet Fóti Marcell, a NetAcademia Oktatóközpont ügyvezetője.

A Falatrax weboldala teljesen úgy viselkedik, mintha egy kisvállalat lenne, ahol a felhasználók kérésekkel és kérdésekkel fordulnak a „rendszergazdához”, vagyis a látogatóhoz. A szimuláció éppen ebből fakadóan a kezdetek óta sikeres, éves szinten 5-600 informatikus sajátítja el az oldalon az SBS használatát, s gyakorolja be a rendszer beállítása során alkalmazandó, olykor kényes műveleteket. 2003-ban a NetAcademia Small Business Server 2003 címmel könyvet is megjelentetett, mely a Falatrax demópéldáival összekapcsolva ismerteti a Microsoft KKV-knak szánt informatikai rendszerének használatát.
„A Falatrax referenciahálózatban található leírások, feladatok a gyakorlati élet tapasztalatai alapján születtek, melyet a tanfolyamokon, fórumokon felvetett problémák, illetve a szaktanácsadásokon alkalmazott megoldások ihlettek” – ismertette az online tananyag kidolgozásának hátterét Réczi Gábor, a NetAcademia oktatója, aki a Microsoft SBS MVP titulusát is magáénak tudhatja.

Már készül a következő generáció

 „A 2003-ban indult Falatrax demókörnyezet egyedülálló megközelítésével nagyban hozzájárult a termék széles körben történő elterjedéséhez. A jelenleg elérhető SBS 2003 R2 verzió a kisvállalati ügyfeleink között nagyon népszerű termék, tipikusan a 10-30 számítógéppel rendelkező cégek használják. Az idén ősszel megjelenő újabb változatok kapcsán így azt tervezzük, hogy a Falatrax Kft.-nél is megtörténik majd az átállás” – mondta Keszei Balázs, a Microsoft Magyarország termékmenedzsere. A NetAcademia Oktatóközpont fejlesztői már meg is kezdték az új szimulációs oldal tervezését, mely a magyar nyelvű termékek megjelenését követően válik elérhetővé. A Falatrax demó keretében kipróbálható lesz mind a legfeljebb 75 PC-vel rendelkező cégeknek szánt Small Business Server 2008, mind a középes méretű, legfeljebb 250 PC-t üzemeltető vállalkozások igényeire szabott Windows Essential Business Server 2008.

A megújuló Falatraxhoz – a tanulás elősegítésének jegyében – különleges akció is társul: a webhelyen található dokumentumok, videók és egyéb, tanulást segítő információk alapján készült teszt sikeres kitöltői egyrészt ingyenesen hozzájuthatnak az SBS 2003-hoz készített magyar nyelvű könyvhöz, másrészt a helyes megfejtők között szeptember 8-tól 10 héten át hetente értékes nyereményeket sorsolnak ki.

Kapcsolódó webcímek:
http://www.falatrax.hu/