Nokia Comes With Music az idén

Milkovits Gábor, 2008. szeptember 3. 08:15

A Nokia még az idén beindítja Nagy-Britanniában ’Comes With Music’ elnevezésű, fix összegért korlátlan mobiltelefonos zeneletöltést engedélyező szolgáltatását.

Az előzetes információk szerint az úttörő jellegű szolgáltatás először csak a Carphone Warehouse társaság által forgalmazott, speciálisan erre a célra módosított Nokia 5310 XpressMusic telefonokon lesz elérhető. A felhasználók magáért a készülékért fizetnek majd a szokásosnál egyelőre nem tudni mennyivel többet, amiért cserében egy éven keresztül korlátlan mennyiségű Windows Media formátumú zeneszámot tölthetnek le telefonjukra a Universal, a Sony és a Warner katalógusából. Szintén vonzó tulajdonsága a konstrukciónak, hogy a letöltött zenéket azután is meg lehet majd tartani, hogy az ügyfél esetleg lemondja az előfizetést.

Egyéb részletekkel a finn székhelyű mobilgyártó egyelőre továbbra sem szolgált, annak ellenére, hogy a ’Comes With Music’ konstrukciót már tavaly decemberben beharangozta. A hivatalos brit startot egy különleges eseményen, október elején tervezik bejelenteni, míg a szolgáltatás beindítása a kontinensen egyelőre nem tudni meddig várat majd magára.