Megtorpant az okostelefon-piac növekedése

Takács Zsolt, 2008. szeptember 8. 21:22

Habár éves szinten 30 százalékot gyarapodott, a Gartner szerint így sem nőtt olyan mértékben az okostelefonok piaca Nyugat-Európában az idei második negyedévben, mint egy évvel korábban.

A neves piackutató szerint ebben része volt a kedvezőtlen általános világgazdasági folyamatoknak, ugyanakkor az sem volt elhanyagolható tényező, hogy a nem kifejezetten okostelefonnak minősülő, érintőképernyős mobilok vásárlókat hódítottak el a PC-funkciós készülékektől. Roberta Cozza, a Gartner egyik elemzője ugyanakkor úgy látja, hogy az új iPhone 3G júniusi megérkezése valószínűleg ismét lendített a piacon, különösen mivel magában egyesíti a két készülékfajta előnyeit.

Az Apple részesedése egyébként pontosan azért esett vissza az ágazatban, mert a vásárlók már az új iPhone modellre vártak. Éppen ezért az elemző 2008 második felében ismét fellendülést jósol a cég számára az okostelefon-piacon, amelyet egyébként világszinten változatlanul a Nokia ural, 47,5 százalékos részesedéssel. A finn székhelyű mobilóriás növekedése ugyanakkor csak a fele a piaci átlagnak, amin Cozza szerint az N-széria változatosabbá tételével és több innovációval lehetne javítani. A legnagyobb arányú, 120 százalékos növekedést a Blackberry készülékeket gyártó RIM könyvelhette el az időszakban, amelynek ezzel sikerült megdupláznia részesedését.

Milkovits Gábor