Európai Innovációs és Technológiai Intézet: alakuló ülés

MTI Sajtóadatbank, 2008. szeptember 16. 09:05

A hatékonyság és a versenyképesség növelését, a kapacitások jobb kihasználását és az innovatív, tehetségközpontú szemlélet fontosságát emelte ki az Európai Bizottság elnöke, a magyar kormányfő, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és a többi magas rangú hazai és nemzetközi felszólaló az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EITI) igazgatótanácsának hétfői alakuló ülésén, Budapesten.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint mágnesként vonzhatja majd a tehetségeket az EITI, amely a modernizáció, a kutatás-fejlesztés referenciamodellje lehet.

Az ötödik európai szabadság megvalósulásában, a tudás szabad áramlásában is segítséget nyújt majd az intézet. A leginnovatívabb üzleti szereplőket és a legjobb kutatókat összehozva egyszerre szolgálja a kutatást, az oktatást és az innovációt, tehát a tudás háromszögét - mondta.

Az Európai Bizottság elnöke kiemelte: Európának is szembesülnie kell a gazdaság lassulásával és az új, sokszor kemény kihívásokkal. Ezeket a kihívásokat azonban lehetőségekké lehet formálni, ha az európai tudásalapot használjuk. Az EITI jó alapot szolgáltathat erre.

Rodi Kraca-Cagaropulu, az Európai Parlament alelnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy az EITI előtt nem volt olyan európai kezdeményezés, amely a tudásháromszög minden területét megcélozta volna.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a cél az, hogy a kutatás-fejlesztés európai együttműködését Magyarországról szervezzék, a mainál hatékonyabb módon. Ebben az intézetben kell majd eldönteni, melyek a közös prioritások, és mely célokhoz kérnek majd közvetlenül erőforrásokat az EU-tól.

"Hatalmas erő, döntően szervező és intellektuális erő jön majd létre Budapesten, de ez nem csorbítja egyetlen nemzet tudományos-kutatási önállóságát sem" - jelentette ki a kormányfő.

Ján Figel, az Európai Bizottság oktatásért, képzésért, kultúráért és ifjúságért felelős biztosa ugyancsak az új intézménynek az európai versenyképességre gyakorolt jótékony hatását emelte ki. Hozzátette: az új intézmény  mindenekelőtt a megújuló energiaforrásokkal, a korszerű informatikai és kommunikációs technológiákkal foglalkozik majd.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke arról beszélt, hogy az EITI az európai együttműködést, a kontinens globális versenyképességét szolgálja.

Molnár Károly, kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter szintén azt hangsúlyozta, hogy új lehetőséget teremt a kontinens versenyképességének növeléséhez az intézet, amely "új, világszínvonalú, innovációorientált modellt hoz létre".

A magyar kormány szeptember 3-ai ülésén fogadta el a hazai kötelezettségvállalás "akciótervét", mellérendelve a szükséges pénzügyi forrásokat. Ismertetése szerint Magyarország húsz évre biztosítja az EITI budapesti székhelyének bérleti díját, és öt éven át fedezi minden harmadik munkatársa fizetését.

Molnár Károly az MTI kérdésére elmondta, hogy a jövő évi költségvetésből a kormány 100 millió forintot különített el, ami elegendő a 2009-es induláshoz, a továbbiakban pedig a növekvő igény szerint biztosítja a támogatást.

Jövőre hét alkalmazottja lesz az intézménynek, 2010-ben harminc, 2011-től pedig teljes létszámmal, 60 munkatárssal működik majd az EITI, Magyarország mindig az aktuális létszám harmadának költségeit fedezi.

Brüsszelben június 18-án született döntés arról, hogy Budapesten alakulhat meg az Európai Innovációs és Technológiai Intézet, amely koordináló szerepet tölt majd be a kutatás-fejlesztésben.