200 dollár lesz az első Android telefon

Milkovits Gábor, 2008. szeptember 19. 10:02

A Financial Times értesülése szerint az amerikai T-Mobile USA előfizetéssel 199 dollárért fogja forgalmazni a Google Android platformján működő első mobiltelefont.

A mobilcég állítólag szeptember 23-án dobja majd hivatalosan piacra a készüléket, amelynek hardvere egyébként a tajvani HTC Dream által gyártott okostelefon, érintőképernyővel, illetve ennek elcsúsztatásával e-mailezésre is alkalmas billentyűzettel ellátva. Az árszabást nyilvánvalóan a tengerentúlon igen népszerű Apple iPhone inspirálta, amelynek alapváltozatát szintén 199 dollárért forgalmazza a rivális AT&T. Az Android operációs rendszerű HTC Dream nagy valószínűséggel Európában is kapható lesz, legalábbis ezt látszik alátámasztani, hogy a Google illetékese Londonban bemutatta a készüléket működés közben egy kivetítőn (http://hirek.prim.hu/cikk/69196/). Konkrétumok azonban az itteni forgalmazásról egyelőre nem ismertek.

A Google még tavaly ősszel mutatta be az Androidot, amely addig példátlan módon egy nyílt és ingyenes okostelefon-platformként jelent meg. Ez a jogdíjmentességen és az alacsonyabb készülékárakon kívül azt is jelenti, hogy a külső fejlesztők szintén szabadon és ingyenesen fejleszthetnek alkalmazásokat a mobilokhoz, amelyek azután minden Android-rendszerű eszközön automatikusan futtathatók lesznek. A bemutatáskor nagyon sokan a jövő mobiltelefonos platformját látták az Androidban, ugyanakkor a Nokia június végi lépése komoly konkurenciát jelethet a kezdeményezésre nézve: a finn székhelyű mobiltelefon-gyártó ugyanis felvásárolta a Symbian szoftvercég részvényeinek 100 százalékát és szintén nyílt forráskódú, fejlesztők előtt nyitott platformmá tette a Symbian-t.