Abu-Dzabi ruház be az AMD csipgyártó részlegébe

Milkovits Gábor, 2008. október 7. 22:50

Az AMD bejelentette, hogy egy abu-dzabi állami befektetési alapnak adja el félvezetőgyártó részlegének 55,6 százalékát, ami piaci értéken legalább 5,7 milliárd dolláros beruházást jelent.

A pénzügyi műveletet megelőzően az AMD két társaságra bomlik: az egyik a processzorok és egyéb csipek tervezésével és értékesítésével, míg a másik a fizikai gyártással foglalkozik. A teljes egészében az arab emírség állami tulajdonában lévő Advanced Technology Investment Company (ATIC) pénzügyi befektető cég az utóbbiba ruház be, egyelőre meg nem nevezett összeget, hogy megszerezze a processzorgyártó vállalat többségi tulajdonrészét. A gyártó cég, legalábbis ideiglenesen, a „The Foundry Company” elnevezést viseli majd és a kisebbségi tulajdonos AMD-nek egyenlő szavazati joga lesz benne a beruházóval. Az ATIC a részvényvásárlás mellett további 3,6–6 milliárd dollár befektetésére tett ígéretet az elkövetkező öt évre vonatkozóan, amelynek célja a drezdai üzem fejlesztése, illetve egy új, 1400 főt foglalkoztató amerikai gyártóüzem felépítése a New York államban lévő Malta mellett.

Az ATIC-on kívül egy másik abu-dzabi állami cég, a Mubadala is vásárol majd egy jó csomó frissen kiadott AMD-részvényt. A Mubadalának már van 8,1 százalékos részesedése a vállalatban, amit most 19,3 százalékra fog növelni. A beruházások híre igencsak jót tett az Intel árnyékában évek óta pénzügyi bajokkal küszködő AMD papírjainak, amelyek árfolyama az általános tőzsdei visszaesés közepette mintegy 31 százalékpontot emelkedett. Az ügylet, ha minden simán megy, 2008 végén vagy 2009 elején le is zárul.