Megkezdődött az első valóban online követhető elnökválasztás az USA-ban

Kiss Ádám Zoltán, 2008. november 4. 18:14

Az amerikai elnökválasztások történetében ez az első olyan szavazás, mely valóban teljes mértékben nyomon követhető online, és ez kihatással lehet a jövőbeli választásokra is. A YouTube külön videóversenyt hirdetett az esemény apropóján.

A korábbi elnökválasztásokon csak részben volt igaz az széleskörű online tájékoztatás, most azonban a két fő esélyes, a demokrata színekben induló Barack Obama és a republikánus tábort vezető John McCain küzdelmében a négy évvel ezelőtti online színtér teljesen megújult. A Google például létrehozott egy valós időben frissített 2008-as választási térképet, ahol a teljes USA, illetve a külön államok választási eredményei is megtekinthetők, valamint a négy évvel ezelőtti, és a közelmúlt időközi választási eredményeit is megtaláljuk. Az AP hírügynökség, mely 1846 óta követi figyelemmel az elnökválasztásokat, most élő videóanyagot sugároz online csendes-óceáni idő szerint délután négytől. Animált választási térképet és külön hírportált készítet a CBS is, Campaign ’08 néven, és természetesen hasonló oldalt nyitott az elmúlt években kissé kevésbé népszerű, de mégiscsak ikonikus hírcsatorna, a CNN is. Az esemény alkalmából a YouTube is alkalmi videós versenyt hirdetett arra bátorítva felhasználóit, hogy a választásokhoz kapcsolódó anyagaikat töltsék fel a videómegosztóra.

Jellemző az idei választásokra ugyanakkor, hogy az elektronikus szavazórendszerekkel kapcsolatos félelmek szinte teljesen eltűntek a 2000-es és 2004-es választásokhoz képest. Ennek egyik oka a legutóbbi elnökválasztás újraszámolási hercehurcája lehet. Mint emlékezetes, a korábban megbízhatónak tartott szavazólapos, kézi számlálású rendszerbe vetett hit kissé megingott, amikor a szoros eredményeket produkáló körzetekben újraszámolták az eredményeket, és szinte sehol sem pontosan az első eredményt kapták az ellenőrzések során. Az elektronikus szavazás másik előnye annak gyorsasága, hiszen az adatfeldolgozás az elektronikus „urnák” zárása után szinte azonnal megszületik. Ez pedig igen látványos egy olyan országban, ahol a földrajzi szélességi körök és az időzónák miatt amúgy is igen elhúzódik az eredmények feldolgozása, és az új elnök személyének megnevezésére sokszor napokat, vagy mint legutóbb láthattuk, heteket kellett várni. Mindez együtt azt eredményezheti, hogy a 2012-es választásnál már az elektronikus szavazás dominál majd, és az eredményeket minden eddiginél gyorsabban, szinte valós időben követhetjük szavazókörzetenként online.