Ericssoné a Társadalmi Felelősségvállalás 2008 Díj

forrás Prim Online, 2008. november 5. 20:19

Sólyom László köztársasági elnök fővédnöksége mellett a hazai üzleti élet kiemelkedő szereplőiből álló bíráló Bizottság az Ericsson Magyarországnak ítélte oda a Társadalmi Felelősségvállalás 2008 Díjat. A rangos elismerés megbecsülése a cég innovatív, újító szemléletű, az oktatásban és a kultúrában is élen járó, a hazai vállalat alapításától fogva meglévő társadalmi felelősségvállalásának.

„A mára már több mint ezer fős Ericsson Magyarország alapítása óta nagy hangsúlyt fektet az innovációra, az oktatásra, a tudásmenedzsmentre. A reál és a humán szellemiség összefonódását is reprezentáló előremutató, a jövőt formáló elképzeléseivel az Ericsson felelős polgárként vállal szerepet a társadalomban, 2008-ban már 245 millió forintot fordítva az oktatás, a kultúra támogatására. A vállalat az egyetemekkel való együttműködés, a tudástranszfer melletti elkötelezettségeként évi közel 12-14 milliárd forintot fordít innovációra.”– nyilatkozta Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója.

Az AtlantisPress által alapított díj megbecsülése az Ericsson hosszú évek óta meglévő támogatásainak (egyetemi együttműködések, Ericsson Díj, Rátz Tanár Úr Díj, Ericsson Galéria, Ericsson Stúdió, stb.), az egyénre koncentráló, egyedi Ericsson-kultúrának, valamint a munkatársakban kialakult felelős és értő hozzáállásnak (pl. Zöld Napok, Ericsson játszótér, kerékpáros-csapat, jótékonysági gyűjtések). Ez a díj az Ericsson alkalmazottak elkötelezettségét, környezettudatosságát is mutatja.

Az Ericsson felelőssége az oktatástámogatásban (tudásmenedzsment)

Az Ericsson Magyarország elkötelezett a hazai oktatás fejlesztése mellett. Kiemelt feladatának tekinti a tudomány nemzetközi kapcsolatainak erősítését, a hazai kutatás és felsőoktatás nemzetközi integrációját, a középiskolai és egyetemi képzés támogatását. Korszerű és tudományosan is időszerű témákban folytat többoldalú együttműködést különböző budapesti és vidéki felsőoktatási intézményekkel. Az Ericsson képzésének témái az egyetemi tantervek részévé válnak.

A BME Villamosmérnöki és Informatikai kar Távközlési és Telematikai Tanszékén (ma Távközlési és Médiainformatikai Tanszék) 1992 óta működik az Ericsson támogatásával létesült Nagysebességű Hálózatok Laboratórium. 2000-ben az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszékén alakult meg a Kommunikációs Hálózatok Laboratórium. 2008-ban a BME Elektronikus Eszközök Tanszékével együttműködve hozta létre a hazánkban egyedülálló, hardverkutatással foglalkozó Komplex Hardvertervező Laboratórium-ot. Az Ericsson K+F igazgatóságán végzett csúcstechnológiát képviselő kutatás-fejlesztési tevékenység eredményei beépülnek az Ericsson csoport termékeibe, rendszereibe.

Az Ericsson Magyarország 1999-ben alapított díjat azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a magyar természettudományos alapképzés magas színvonalának fenntartásához. Az Ericsson-díjat olyan matematikát és/vagy fizikát oktató pedagógusoknak ítéli oda a díj kuratóriuma, akik elismerten sokat tesznek tantárgyuk megszerettetéséért és a tehetséggondozásért. Az Ericsson-díj mellett született meg az Ericsson, a Graphisoft, valamint a Richter által alapított Rátz Tanár Úr Életműdíj, amelyet minden évben nyolc középiskolai tanár, a pályafutása során nyújtott kiemelkedő teljesítményéért vehet át.

Az Ericsson 1999 óta folyamatos együttműködés keretében karolta fel a több mint 100 éves, Középiskolai Matematikai Lapok tradicionális értékeit, és emellett számos apró együtműködéssel is jelen van a tudományos és egyetemi életben (TDK díjasok, 24 órás programozói verseny, Novofer Alapítvány, Innovációs Szövetség támogatása) és hosszú ideje segíti a tehetséges erdélyi egyetemistákat is a Sapientia Alapítványon keresztül.

Az Ericsson felelőssége a kortárs művészetben

Az Ericsson Galéria 1992 karácsonya óta létezik. Fennállásának majdnem 16 éve alatt már több, mint százhat kiállításnak adott otthont, úttörő szerepet vállalva a fiatal, tehetséges művészek bemutatásában és művészi teljesítményük nagyközönséggel való megismertetésében. Az Ericsson jelentős kortárs gyűjteménnyel is rendelkezik.

Az Ericsson Magyarország 1999 óta segíti az Asbóth utcai kisszínpad működését, hosszú távú stratégiával támogatva a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdióját.

Az Ericsson felelőssége a társadalom szereplőiért

A cég rendezvényeivel, akcióival, támogatásaival vesz részt a társadalom építésében, a hátrányos helyzetű rétegek segítésében. Az Ericsson Magyarország 2008 májusában adta át a felújított, jelentős dolgozói bevonással megszépült, már az EU-s előírásoknak is megfelelő Ericsson játszóteret Szentendrén.

Az apró, mindennapos segítségre szép példa a cég karácsonyi képeslapjainak sora, amelyet évek óta egy-egy alapítvány, hátrányos helyzetű csoport segítségével készíti el, illetve az ezen való megjelenésével és műtárgy vásárlással támogatja a kortárs művészeket. A cég ezen kívül többször rendezett gyűjtést a rászorulóknak is, illetve rendszeresen, évente kétszer véradó napot tart a cég telephelyein.

Az Ericsson Magyarország az egyik alapítója a Pannon által 2006-ben életre hívott Társadalmi Felelősségvállalás Napjának. Az esemény több szektor képviselőjének összefogása egy felelősebb CSR gondolkodás kialakítására és ösztönzésére.

Az Ericsson felelőssége a környezetért

Az Ericsson büszke a dolgozók környezettudatos gondolkodására; a környezeti politikájának kialakításában is támaszkodott erre a felelős hozzáállásra. Az Ericsson a folyamatos dolgozói visszajelzésekre reagálva, a munkatársaik javaslatára vásárolt PET palack zsugorító gépet, de alulról jövő kezdeményezés erdeményeképpen vett részt a Magyar Kerékpárosklub és a közlekedési minisztérium (KHEM) közös *Bringázz a Munkába* akcióján is. A telephelyeken szelektív hulladék-, használt sütőolaj-, lejárt szavatosságú gyógyszer, valamint használt CD és elemgyűjtés van. A környezettudatos gondolkodás jelentős példája az 1998 óta évente kétszer megrendezett „Zöld Napok” sora, ahol a telephelyeken fákat, virágokat ültetnek, valamint szemetet szednek az ericssonosok.

Az Ericsson felelőssége a munkatársakért – belső CSR

Egy vállalat CR tevékenységét nemcsak az fémjelzi, hogy „jó polgárként” mit tesz hozzá a társadalom fejlődéséhez, ugyanilyen súllyal esik a latba az is, mennyire képes igazi, harmonikus közösséget teremteni kapun belül. Az Ericsson a kezdetektől fogva e „harmóniára” törekedett.

Az Ericsson Magyarország vezetése nagy hangsúlyt fektet a munkahelyi egészségvédelmre, a dolgozók életkörülményeinek folyamatos javítására, a megfelelő biztonsági intézkedésekre, a jó munkahelyi légkörre. Az Ericsson a dolgozói véleményeket minden évben az ún. Dialóg kérdőíven keresztül gyűjti össze, melynek eredményei beépülnek az operatív stratégiába.

Az Ericsson egészségtudatos, kreatív munkahelyi légkört biztosít a dolgozóinak, és széles skálán mozgó juttatási rendszerrel, szakmai és humán képzési lehetőségekkel és számos, a szellemi és a fizikai egészséget szolgáló programmal segíti a feltöltődést. Az Ericsson vallja, hogy a sokszínűség hozzájárul a szervezet kiváló teljesítményéhez, ezért továbbra is tenni fog annak érdekében, hogy egyre nagyobb arányban kerüljenek nők és nem svéd születésűek vezető pozíciókba.

Az Ericsson Magyarország emberközpontú, sikerre ösztönző, egészségtudatos munkáltatói politikáját számos díjjal ismerték el.

sajtóközlemény