Induló vállalkozások szoftverfejlesztéseit segítené a Microsoft

Kovács Attila, 2008. november 19. 16:36

A Microsoft Magyarországon is elindította BizSpark programját, amellyel IT alkalmazásokat fejlesztő kis- és középvállalkozások alapítását és elindulását (start-up) támogatja.

A hírt Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója a cég mai budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be. A BizSpark segítségével ezek a kis fejlesztő cégek gyorsan, egyszerűen, induló költségek nélkül juthatnak hozzá a Microsoft aktuális, teljes értékű fejlesztőeszközeihez, valamint kiszolgálótermékeinek licenceihez. A BizSpark keretében a Microsoft ezen felül technikai és üzleti oktatást, valamint marketing-támogatást is nyújt. A BizSpark Program a Microsoft hazai hálózati partnereinek (un. Network Partners) szaktudására és erőforrásaira épül. Ezek a tipikusan vállalkozói közegben már sikeresen működő cégek és szakemberek útmutatást nyújtanak, és biztosítják a szükséges erőforrásokat az induló vállalkozások sikere érdekében

A BizSpark részeként a Microsoft hároméves Microsoft Developer Network (MSDN) Professional előfizetést bocsát az induló vállalkozások rendelkezésére, amelyek így számos olyan fejlesztő eszközt tölthetnek le, amelyek elengedhetetlenek a Microsoft platformra készített alkalmazások fejlesztéséhez, teszteléséhez és fenntartásához. A hároméves előfizetés során ingyenesen letölthető szoftverek értéke összesen körülbelül 34-42 millió forint. A letölthető alkalmazások között megtalálható a Microsoft Visual Studio fejlesztői környezet és több más teljes verziós üzleti alkalmazás is. A Microsoft a BizSpark keretében biztosítja továbbá az alkalmazás-hosztolási és -felügyeleti kiszolgálóinak teljes licencét, így többek között a Windows Server, Microsoft SQL Server, Microsoft Office SharePoint Portal Server, BizTalk Server és Systems Center megoldásokat. Emellett az induló vállalkozások számára lehetőség nyílik arra, hogy megjelenjenek, és bemutatkozási lehetőséget kapjanak az induló vállalatokat tartalmazó BizSparkDB internetes adatbázisban. A Microsoft minden nap kiválaszt egy ígéretes vállalkozást, amelyet részletesen bemutat a közönségnek. Továbbá: a BizSpark programban részt vevő vállalkozások számára a Microsoft egyéb lehetőségeket is kínál, például a Microsoft Cloud Computing szolgáltatásait (Azure Services Platform Community Technology Preview (CTP) béta változatát; a Live Framework Community Technical Preview béta változatát).

A Microsoft Magyarország célja, hogy a helyi sajátosságoknak és kihívásoknak megfelelően testre szabva a programot, jóval többet nyújtson annál, hogy pusztán elérhetővé teszi a programokat, és bemutatkozási lehetőséget biztosít számukra. A következő (ingyenes) szolgáltatásokkal egészítették ki itthon a programot:


A hálózati partnerek Magyarországon a Junior Achievement Magyarország, a Magyar Startup és Spinoff Egyesület, az Innostart, Doransky, Blogter, Lilly Média, az Enterprise Europe Network és a Kitchen Budapest.

A Microsoft induló vállalkozások iránti elkötelezettségének jegyében a program részvételi díja (100 dollár) kilépéskor fizetendő, így belépéskor semmilyen induló költség nincsen. A programban való részvételre csak olyan induló vagy 200 millió forint árbevétel alatti vállalkozások jelentkezhetnek, amelyeknek a tulajdonosai természetes személyek. A Microsoft Magyarországnál a BizSpark program menedzsere Csiszár Dénes.

További információ:
www.microsoftstartupzone.com
www.microsoftstartupzone.com/bizspark