Otthagyja a japán piacot a Nokia

Genda Csongor Zoltán, 2008. november 27. 19:10

A Nokia bejelentette, hogy kivonul a japán piacról, mivel az ázsiai országban szinte eladhatatlanok a finn cég készülékei.

Timo Ihamuotila, a Nokia egyik vezető beosztású munkatársa a sajtó megkérdezésére azt nyilatkozta, hogy értelmetlenek a további próbálkozások, inkább átadják a terepet az ázsiai gyártóknak. Habár a finn konszern globális viszonylatban 38%-os részesedéssel bír, a japán fogyasztók kegyeit nem tudta elnyerni, ugyanis itt a piacnak csupán az 1%-át sikerült megszereznie. Az elemzők szerint ennek az az oka, hogy a szigetországban élők igényeit leginkább a helyi gyártók tudják kielégíteni. Ihamuotila vállalata ezen lépését továbbá a jelenlegi gazdasági válsággal is indokolta, ám hozzátette, hogy a japán kutató és fejlesztő részlegeiket továbbra is működtetni fogják.
A Nokia a jövőben csupán luxustermékeit, a Vertu márkanévvel ellátott készülékeit fogja eljuttatni a japán közönséghez, a méregdrága telefonokhoz pedig egy virtuális hálózat is jár majd.