Utasítások

A mindig éhes magokat feltölteni utasításokkal, nem egy egyszerű feladat. Az Intel a Pentium IV korszak Hyper-Threading technológiáját felújította és ezzel biztosítja, hogy a feldolgozó egységek sose unatkozzanak. Minden mag két szálat képes párhuzamosan kezelni, az azt jelenti, hogy legalább őt szál kell ahhoz, hogy a megfelelő hatás érvényesüljön. Az új HT akár 8 párhuzamos végrehajtó szállal képes tömni a pipeline-okat. Az előző HT technológiával az volt a baj, hogy ha két szál konkurált ugyanazon az erőforráson, akkor a rendszer teljesítménye drasztikusan visszaesett, mert a mag két szálat tudja kezelni, de ezeket az erőforrásokat nem tudja megkettőzni. Az új technológia keretében a szűkös egységek számát is megnövelték, hogy a HT zavartalanul dolgozhasson, a teljesítmény körülbelül 20 százalékkal megnő, mint HT nélkül.
 
A HT által a maghoz pumpált utasítások végrehajtásának elvén is változtattak az Intel mérnökei. Minden programkód tartalmaz egymás után ismétlődő utasítás hurkokat. A Core i7 Loop Stream Detectora (LSD) még az utasítás végrehajtása előtt felismeri az ismétlődő hurkot. Ekkor az LSD az elágazás jóslót, utasítás lehívót és a dekódoló egységet kikapcsolja és a belső tárolósorból előhívja a már mikrokódra lefordított utasítás csomagot és újra betölti a végrehajtó egységbe. Ez az LSD nélküli négy végrehajtási ciklussal szemben csak egyet jelent, megspórolva három órajel ciklust. A Core 2 LSD-je 62 bites macro-op-ja helyett a Core i7 64 biteset használ és a korábbi 18 utasítással zemben már 28 ilyen hurkot ismer fel.
 
 Kibővült az SSE hét új Application Targeted Acceleratorral, ami az alkalmazásokban hatékonyabb string- és szövegkezelést eredményez. Például egy XML kódot eddig karakterenként lehetett dekódolni, most ez stringenként is lehet, ami a lépések számát drasztikusan lecsökkenti. Mindez a gyorsabb grafikus alkalmazásokban, a 3 D-s képek megjelenítésében, a video dekódolásban és lejátszásban, a játékokban és az internetezésben jelentkezik majd, ha az optimalizált alkalmazások is elkészülnek.
 
Energiagazdálkodás
 
A Core i7 hőkerete a megnövekedett számítási teljesítmény mellet is változatlan maradt az elődökhöz képest, azaz 130 W. De a Core i7 spórolni is tud, ha kell és benyom egy kis adrenalint, ha a helyzet úgy kívánja. A Core i7 teljesítményét az Intel Turbo Boost Technology kezeli. A TLB, ha nincs sok feladat, akkor a tétlen magokat egyenként lekapcsolja anélkül (C6 állapot, MWAIT), hogy ez hatással lenne a többire. Így majd az asztali PC-ket is úgy tudjuk elaltatni, mint most a lapotopokat. A Power Control Unit real-time szenzorokkal magonként méri az áramerősséget, a feszültséget és a hőmérsékletet. A magok belső hőmérsékletét a DTS-ek (Digital Thermal Sensor) figyelik. A folyamatos mérés és a processzor hőmérsékletváltozások figyelésének képessége lehetőséget ad arra, hogy a CPU hűtő ventillátor csak olyan gyorsan forogjon, ami feltétlenül szükséges a rendszer hűtéséhez, ennek köszönhetően jelentősen csökkenthető a PC zajkibocsátása.
 
Ha az operációs rendszer gyorsabb processzor teljesítményt igényel, akkor a TLB aktivizálódik és rövid, meghatározott időre megemeli az órajelet 133 Mhz-el, de csak addig és akkor,ha ezzel nem lépi túl az előre megadott korlátokat. Mik ezek? A TLB számol az aktív és alvó magokkal, a várható áramfogyasztással és feszültség szinttel, valamint a processzor hőmérsékletével. Az egyes korlátok részben beállíthatóak, részben a TLB maga kalkulálja ki őket a mért jelekből. Ha átlépjük a négy korlát bármelyikét, akkor az órajelet a TLB 133 Mhz-enként addig csökkenti, míg vissza nem áll a “normális” állapot, azaz a CPU visszatér a megadott keretek közé. A dinamikus órajel változtatással a Core i7 mindig azt a teljesítményt nyújtja, amit a felhasználó kíván, és azonnal takarékoskodni kezd, amint ez lehetséges. A Core i7 Extreme majd ezeket a korlátokat dönti le, mert benne nem lesz overspeed védelem, aminek a tuningmesterek biztosan örülni fognak.