Blogot adtak el az eBay-en

MTI Sajtóadatbank, 2009. január 19. 13:10

Közel 13 millió forintnak megfelelő összegért eladtak az eBay aukciós portálon egy népszerű német blogot.

Robert Basic az egyik legismertebb szerző a német nyelvű blogoszférában, ahol a legtöbben hobbiból vezetnek blogot, Basic viszont ebből él. Korábban bankár volt, 2003 eleje óta pedig már több mint 12 500 bejegyzést írt. Néha humoros, néha kritikus és mindig személyes hangvételű írásai főként webes trendekről, közösségi portálokról, induló internetes vállalkozásokról, blogolásról, twitterezésről szólnak. Basic Thinking című blogja tavaly 37 ezer euró reklámbevételt termelt.

 "Jó marketingmunkával a kétszeresére vagy akár a háromszorosára is fel lehet tornászni a bevételt" - mondta a 42 éves, horvát származású szerző, aki 46 902 euróért (12,9 millió forintot) adta el a bejáratott blogot. A licit csütörtök este ért véget, a vevő a Serverloft, egy szerverüzemeltető cég.

 Az e-Bay aukció hatásos marketingakció volt, még az országos lapokba is eljutott a blogárverés híre - írta internetes kiadásában a Süddeutsche Zeitung című országos lap. "Remélem, hogy a médiafelhajtás hatására többen fognak olvasni blogokat" – mondta Basic. A felvásárlás körüli hírverés persze az ő ismertségét is növeli, és még nagyobb olvasótáborral vághat neki következő blogjának.

 A Serverloft az alapító szellemében vezeti tovább a Basic Thinkinget, a középpontban a web2.0 és a technikai újdonságok lesznek. A bejegyzéseket három szakújságíró készíti majd, és az új tulajdonos nem tart attól, hogy elmaradnak az olvasók. "A szerzőváltás és a tulajdonoscsere alig árt a népszerűségnek, a legtöbben eddig sem miattam jöttek, hanem mert érdekli őket a téma" - mondta Robert Basic.