Vissza a babaruhát?

Vértes János, 2000. március 9. 12:59
Nem éppen az internet sebességével, de ma reggelre már az ISZT is meghatározta a március 2-áig beérkezett domainigénylések sorrendjét, így most, kedden (több mint száz órával az elméletileg lehetséges első pillanatot követően) végre a hivatalos lista is böngészhető a http://www.domain.hu/sorbarendezes/eredmeny/ oldalon. A lista stimmel, megegyezik azzal, amit a http://www.prim.hu/ext/domains/-re már szombaton kiakasztottunk, az egyetlen új hír, hogy korábban nem zárolt nevek is megjelentek a zároltak között, vagyis a legtöbbször igényelt nevek közül az elsőt, a harmadikat, az ötödiket, a hatodikat stb. egyelőre visszatartja az ISZT.
Az indoklás, hogy a korábbi (március 1. előtti) szabályzat szerint az aruhaz.hu, aukcio.hu, auto.hu, business.hu vagy mondjuk magazin.hu, orszag.hu stb. neveket már kérték, de ezek "alaptalanul kizárólagosságot sugalló jellegük miatt elutasításra kerültek."

A kérdést most jogi szakértők vizsgálják, s csak abban bízhatunk, hogy a jogászok elmagyarázzák az ISZT-seknek azt, amit minden jogállam állampolgára tud: egy lejárt törvény nem törvény. Vagyis ha új szabályozás van, és abban elfelejtették zárolni ezeket a neveket, akkor nem lehet egy korábbi szabályozásra hivatkozva visszakérni a babaruhát.

Más kérdés, hogy ha az "ország.hu" túl általános, mert subdomainként bármi elé illeszthető, akkor miért nem az a "megye.hu"? Ha a magazin zárolt, nehogy lapneveket tegyek elé, akkor miért nem az a kiado? Mitől sugall alaptalanul kizárólagosságot a yacht, ezen az alapon minden termékcsoport, közlekedési eszköz, hajófajta vagy bármit megnevező köznév kizárólagosságot sugall.

A nem zárolt nevek sem jelentik azt, hogy az adott domainnevek a táblázat második oszlopában szereplő, s a szerencse jóvoltából első helyre besorolt igénylő tulajdonába kerülnek; ha a kiakasztást követő két héten belül jelentkezik olyan igénylő (akár új, akár a sorsolás kevésbé szerencsés résztvevője), aki védjegye vagy cégneve alapján "jogosultabb" az adott domainre, akkor az ISZT ítélheti a nevet eme igénylőnek is.