T-Mobile G1 Android a kontinensen

Milkovits Gábor, 2009. január 19. 21:02

A T-Mobile bejelentette, hogy a tajvani HTC által gyártott, első Android platformos okostelefon, a G1 az USA és Nagy-Britannia után hamarosan az európai kontinens több országában is kapható lesz.

Hamid Akhavan, a T-Mobile vezérigazgatója azt ígérte, hogy a G1 január végéig forgalomba kerül Ausztriában, Csehországban és Hollandiában, február 2-án pedig Lengyelországban és Németországban fog debütálni. Amerikában 2 éves hűségszerződéssel 179 dollárba kerül a Google nyílt forráskódú platformján alapuló érintőképernyős készülék; Akhavan egyelőre csak a német piacra mondott árat, ahol állítólag ugyanilyen feltételekkel mér 1 euróért elvihető lesz a G1. Az, hogy Magyarországot Akhavan esetleg csak elfelejtette említeni, vagy pedig nekünk még egy darabig várni kell az okostelefonra, egyelőre nem egyértelmű. A hivatalos menetrend szerint a mobil valamikor az idei első negyedévben érkezik hazánkba.

A HTC G1 GSM, EDGE, valamint 3G támogatással egyaránt el van látva, sőt, a gyártó még egy 3,1 megapixeles kamerával is felvértezte az újdonságot. Az okostelefon beépített GPS-el és gyorsulásmérővel egyaránt rendelkezik, ezen kívül beépített Bluetooth adapterrel, WiFi adapterrel és 1 GB-os adattároló kapacitással áll a felhasználók rendelkezésére. Az új készüléken egyetlen kattintással elérhető a Google keresője vagy bármely Google alkalmazás (Gmail, YouTube, Calendar, Google Talk), és szintén csak egy gombnyomás az internet.