Egész Amerikát megfigyelték

Genda Csongor Zoltán, 2009. január 24. 14:16

Az előző kormány idején tömegesen megfigyelte az amerikai lakosságot a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) - derül ki egy volt titkos ügynök vallomásából.

Russel Tice, az NSA egykori elemzője az MSNBC televíziónak adott interjújában lerántotta a leplet a Bush-kabinet egész országra kiterjedő lehallgatási akciójáról. A szakember elmondta, hogy az ügynökség hozzáfért a lakosok teljes kommunikációs anyagához, s ez alatt azt kell érteni, hogy belehallgattak a telefonbeszélgetésekbe, és elolvasták a faxon és interneten keresztül küldött üzeneteket is. Tice nyilatkozatából kiderül, hogy a titkosszolgálatnak szelektálnia kellett, ugyanis egyszerűen nem állt rendelkezésükre olyan óriási kapacitás, hogy totális megfigyelést végezhessenek, ám különösen nagy érdeklődést mutatott a korábbi kormány a médiában dolgozók iránt. Az adatvédő szervezetek ugyan sejtették, hogy nincs semmilyen technikai akadálya a totális ellenőrzésnek, ennek ellenére mindenkit meglepett a bejelentés, miszerint ilyen nagy volumenű lehallgatásra került sor az Egyesült Államokban. Sajnos, a jogállam fogalma háttérbe szorult az utóbbi években a tengerentúlon köszönhetően a szigorú nemzetbiztonsági intézkedéseknek. Az adatvédők utolsó reménye Barack Obama, aki megválasztása előtt ígéretet tett az adatbiztonságra vonatkozó paragrafusok felülvizsgálatára és az ezzel kapcsolatos intézkedések átláthatóvá tételére.