Eladja lakossági ügyfélkörét a GTS-Datanet

forrás Prim Online, 2009. január 26. 16:52

A GTS-Datanet a tavalyi évet a várakozásoknak megfelelő, stabil eredménnyel zárta - közölte a vállalat. A cég a jövőben a nagykereskedelmi és üzleti szolgáltatások értékesítésére helyezi a hangsúlyt. A GTS-Datanet 2009-ben is jelentős, akár 6 százalékot is elérő árbevétel-növekedéssel számol.

A cég 2008. évi árbevételének 11 százaléka 41 ezer lakossági ügyféltől származik, a cégcsoport azonban az üzleti ügyfelekre koncentrál, lakossági ügyfélkörét értékesíteni fogja. Erről már folynak is az üzleti tárgyalások. A társaságnak a lakossági ügyfeleken kívül 12 ezer üzleti partnere is van.

2008-ban a cég árbevétele meghaladta 15 milliárd forintot, ami 3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az EBITDA elérte a 2,2 milliárd forintot, ami közel megegyezik a cég 2007-es eredményével. A GTS-Datanet 2009-ben 6 százalékos árbevétel-növekedést tervez. Az EBITDA növekedés ennél is intenzívebb, akár 20 százalékot meghaladó is lehet, amelynek alapját a cégnél az elmúlt hónapokban végrehajtott szervezetátalakítás és költségcsökkentés jelenti.

A GTS-Datanet anyavállalata, a GTS Central Europe 2008 májusában került a Columbia Capital, M/C Venture Partners és Innova Capital vezette, magánbefektetői alapokból álló konzorcium tulajdonába. Az új tulajdonos célja, hogy a Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában jelen lévő GTS csoportot a régió vezető alternatív távközlési szolgáltatójává fejlessze. A cél érdekében a GTS Central Europe az elmúlt hónapokban régiós menedzsmentet alakított meg, mely megvizsgálta az egyes leányvállalatok szolgáltatásportfolióját és ügyfélbázisát. Mivel a GTS csoport cseh, szlovák, lengyel és román cégei hagyományosan a távközlési szolgáltatók és üzleti vállalkozások kiszolgálására specializálódtak, a cégcsoport a jövőben a nagykereskedelmi és üzleti szolgáltatásokra fog koncentrálni. Mindezen túl a régiós menedzsment új célcsoportként határozta meg a Közép-Európa több országában működő nagyvállalatokat, valamint a multinacionális cégek regionális kirendeltségeit.

A tervek szerint a GTS-Datanet az előző évhez hasonlóan 2009-ben is 1,5 milliárd forintot fordít beruházásra hazánkban. Tavaly a cég 200 kilométerrel 2200 kilométerre bővítette optikai gerinchálózatát, valamint jelentős kapacitásnövelést hajtott végre rajta mintegy negyedmilliárd forint értékben.

Az idén kiemelt fontosságú feladat lesz a kibővített hálózat új generációs szolgáltatásokra való felkészítése, amelynek keretében a GTS-Datanet megkezdi, és az év végéig várhatóan be is fejezi új generációs Ethernet hálózatának kiépítését, így a közeljövőben új, végponttól végpontig Ethernet alapú szolgáltatásokat kínálhat majd vállalati ügyfelei számára a korábbiaknál kedvezőbb árfekvésben.