Veszteséges, 6000 embert elküld a Philips

Milkovits Gábor, 2009. január 26. 21:07

A legnagyobb európai fogyasztói elektronikai gyártó a tavalyi utolsó negyedévre vonatkozóan veszteségről volt kénytelen beszámolni, 2003 óta először, amelynek hatására felgyorsítja átszervezését és 6000 dolgozóját bocsátja el az idén.

A holland székhelyű vállalat, amely az izzólámpák és más világítótestek gyártásában világelső, az orvosi műszerek terén pedig a harmadik legnagyobb cégnek számít, 1,5 milliárd eurós veszteséget könyvelhetett el 2008 utolsó három hónapjában. Ebből mintegy 1,3 milliárd az értékcsökkent eszközök jóváírásának tudható be, azonban az eredmény így is valamivel rosszabb a vártnál, mivel a kereslet látványosan visszaesett a társaság fogyasztói elektronikai termékei, például a síkképernyős televíziók és mp3 lejátszók iránt. A fentieknek köszönhetően a vállalat a teljes tavalyi évre vetítve is veszteséget termelt, 186 millió euró értékben.

A felgyorsított szerkezetátalakítás részeként a Philips az idén 6000 embert tervez az utcára tenni, ami az előirányzat szerint az év második felétől 400 millió euró megtakarítást hozhat nekik évente. Pozitív jel viszont, hogy a rossz hírek ellenére a társaság részvényeinek árfolyama hétfőn 5 százalékpontot emelkedett a tőzsdén. Ennek oka, hogy a Philips más bajban lévő társainál, például a Sonynál, a Toshibánál vagy a Samsungnál hamarabb kezdett el takarékossági intézkedéseket foganatosítani, aminek eredményeképpen 2008 egészére tartani tudták a 70 euró centes részvényenkénti osztalékot.