Japán kikapcsolja 2G mobilhálózatát

Kiss Ádám Zoltán, 2009. január 30. 19:05

Eddig példátlan bejelentés hangzott el az NTT DoCoMo részéről, miszerint a szigetországban a tervek szerint a 3G rendszerek népszerűsége miatt 2012-re megszűnik a 2G lefedettség.

Az NTT DoCoMo a világon elsőként, 2001 októberében indította el saját harmadikgenerációs szolgáltatását. A legnagyobb japán szolgáltató ezek után a japánok új technológiák iránti fogékonyságára építve fejlesztett ezt a hálózatot. Erre az együttműködési készségre és érdeklődésre szükség is volt, hiszen mind az USA, mind Európa területén igen ígéretesnek tartott és végül kegyetlenül lassú startot vettek a hasonló rendszerek. A felhasználók legnagyobb része itt nem érdeklődött az új szolgáltatások iránt, melyek először csak igen szerények voltak, és a drága, általában kihasználhatatlanul nagy tudású és cserébe filléres műanyagokból igénytelenül összerakott készülékek sem vonzották őket.

Japánban azonban a korai start mellett hamar megjelentek a szolgáltatások is, és a helyi készülékgyártók a csak japán piacra szánt modelljeikkel jóval megelőzték a világot, 8 megapixeles telefont például már hosszú évek óta kapni a szigetországban. Az egyértelműen piacvezető, 51 százalékos piacrészt birtokló NTT DoCoMo a siker miatt lassan elhanyagolta a 2G rendszereket, jellemző, hogy 2004 óta már csak 3G-s telefonokat forgalmaz. Ennek meg is lett az eredménye, már 2006 során több lett az újgenerációs szolgáltatásokra előfizető felhasználó, mint a 2G-s modell használója. Végül a legfrissebb adatok szerint 2008 decemberére a cég 54 millió előfizetőjének 88 százaléka már 3G szolgáltatást vett igénybe. A ma még 6,7 millió 2G felhasználó közül azok számára, akik még 2012 környékén sem váltottak 3G-re még a márciusi átállás előtt különlegesen kedvező készülék és szolgáltatáscsomagokat biztosítanak.