Irán Föld körüli pályára állította első műholdját

MTI Sajtóadatbank, 2009. február 4. 08:26

Irán Föld körüli pályára állította első saját gyártású műholdját - jelentette kedden az iráni állami televízió.

Az Omid (Remény) nevű műholdat a szintén iráni fejlesztésű Szafir-2 hordozórakétával bocsátották fel az űrbe hétfő este. Az eseményt az iráni iszlám forradalom 30. évfordulójához időzítették. Az állami tévében bemutatott képeken egy mozgatható indítóállomásra szerelt, a Sahab-3 típusú nagy - iráni közlés szerint több mint kétezer kilométer - hatótávolságú ballisztikus rakétához hasonló szerkezet volt látható. A Szafir-2 állítólag a Földtől 250-500 kilométeres távolságra képes eljuttatni szatellitet.

 Az Omid 24 óra alatt tizenötször képes megkerülni a Földet a tájékoztatás szerint. A földi állomás körönként kétszer ellenőrzi a űreszközt, amely kutató- és távközlési feladatokat lát majd el, mielőtt a tervek szerint egy-három hónap múlva visszatérne a Földre. Iránnak már keringett műholdja az űrben, de az orosz gyártmányú volt, és orosz rakéta is állította pályára még 2005-ben.

 Teherán egy éve jelentette be, hogy felbocsátotta első hordozórakétáját, a Kavosgar-1-et, amely 200 kilométeres magasságba képes eljutni. Augusztusban közölték, hogy sikeres volt egy másik rakéta, a Szafir-2 elindítása, s november végén adtak hírt a következő űrrakéta, a Kavosgar-2 sikeres fellövéséről.

 Külföldi megfigyelők kétkedve fogadták már az első iráni bejelentést is. Franciaországban például közölték, úgy tűnt, a bemutatott rakéta hajtóműve a Sahab-3-ról származik, márpedig az nem képes a sűrű légkörön túl hatolni. Az a nagy hatótávolságú ballisztikus technika, amellyel műholdakat lehet Föld körüli pályára állítani, alkalmas robbanófejjel felszerelt rakéták kilövésére is, de Irán állítja, nincsenek ilyen irányú tervei.

 Az iszlám köztársaságot ENSZ-szankciók sújtják, mert az Egyesült Államok és más nyugati hatalmak gyanúja szerint Teherán atomfegyver előállításán mesterkedik. Irán váltig tagadja ezt, azt állítja, atomprogramja teljesen békés célú, kizárólag az energiatermelést szolgálja.