Satyam: elkönyvelték az új elnököt is

Genda Csongor Zoltán, 2009. február 6. 18:52

A könyvelés meghamisításával megvádolt vezető távozása után az indiai Satyam Computer Servicesnek új vezetője van A. S. Murty személyében.

Január elején kiderült, hogy az indiai szoftvercég elnöke éveken keresztül meghamisította a könyvelést, és a valósnál szebb adatokkal kápráztatta el a világsajtót, ezért lemondott posztjáról. Ramalinga Raju utódja A. S. Murty lesz, aki már másfél évtizede a vállalat kötelékébe tartozik.

"A menedzser mindig kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és meg vagyunk győződve afelől, hogy a megfelelő menedzserre esett a választásunk, többek között azért is, mert egy olyan személyről van szó, aki ismeri a cég égető problémáit" - nyilatkozta a sajtó megkérdezésére Deepark Parekh, az igazgatótanács egyik tagja.

Murty tisztában van a rá váró feladat súlyával, ám bízik abban, hogy ki tudja majd vezetni a céget a válságból. A felelős döntések meghozatalában két újonnan kinevezett vezető tanácsadó is a segítségére lesz. A nehéz helyzetben lévő Satyam 130 millió dollár bankhitelhez is hozzájutott, mely összegből ideiglenesen fedezni tudják a kiadásokat.