Soha nem látott mélyrepülés

forrás Prim Online, 2009. február 9. 12:11

Az internetezők közhangulatában érződik az év elejei pesszimizmus, amire a jelenlegi gazdasági helyzet is rányomja a bélyegét: a hvg.hu NetHangulat index értéke egy hónap alatt 6 pontot esett, és január végén az eddig mért legalacsonyabb értékén, 14 ponton állt – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A pesszimisták aránya minden eddiginél magasabb, 91 százalék azok aránya, akik szerint hazánkban rossz irányba mennek a dolgok.

Az NRC Piackutató immár több mint három éve méri az internetes társadalom véleményét közéletünk állapotáról, és a közeljövőt illető várakozásairól. 2008 áprilisában negatív rekordot jegyezhettünk fel, az akkori 17-es érték ugyanis minden addig mértnél alacsonyabb volt. A mélyrepülés még márciusban, a kormányválság idején kezdődött, de a kisebbségi kormányzás stabilitása jótékony hatással volt az internetezők közhangulatára, hiszen május végén az egy hónappal korábbihoz képest 5 egységgel magasabb értéket mértünk, júniusban és júliusban pedig további 2-2 pontot nőtt az index értéke. A korábbi évekhez hasonlóan azonban – a nyári optimistább hangulatot követően – ősszel ismét visszaesett az index értéke: augusztusról szeptemberre 4 pontot csökkent, október végére pedig – minden bizonnyal a pénzügyi válság következményeként is – újabb 4 pontot esett. Novemberre az esés megállt, decemberben pedig kismértékű növekedést regisztrálhattunk – az index az év végén 20 ponton állt. Az ünnepek jótékony hatását követően azonban 2009 első hónapjában még a korábbi mélypontot is alulmúlta a netpolgárok közhangulata, az eddig mért legalacsonyabb értéket, 14 pontot érte el az index. A tavaly januári 24-es indexértékhez viszonyított 10 pontos csökkenés is jelzi, hogy az internetezők minden eddiginél pesszimistábban kezdik a 2009-es évet.

A múlt hónapban felvetett kérdés beigazolódott: a nethangulat év végi emelkedéséből nem sok maradt meg januárra. Bár 2008-ban az év első két hónapja nem hozott jelentős visszaesést, márciusra azonban egyetlen hónap alatt 6 pontot zuhant az index értéke. A zuhanás idén már januárban megérkezett, ami egyrészt köszönhető az ilyenkor szokásos téli időjárás okozta rossz hangulatnak, másrészt a gázellátásban jelentkező problémák és a pénzügyi válság hatásai is nyomot hagytak az első hónap közhangulatán.

A Nethangulat mérések elején, 2005 őszén még 40 pont feletti (és a választások környékén az 50 pontot is megközelítő) index még 2006 júniusában, a megszorító intézkedések bejelentése után zuhant egyetlen hónap alatt 40-ről 27 pontra, majd sokáig egy viszonylag szűk intervallumban ingadozott – ebből a sávból lépett ki március-áprilisban, majd október-novemberben is –, ami után 2008 végén 20 ponton állapodott meg, majd 2009 elejére 14-re zuhant.