IFS: 25 százalékos üzemi eredmény növekedés 2008-ban

forrás Prim Online, 2009. február 9. 14:21

Az IFS, a globális ERP megoldásszállító közzé tette a 2008. évre vonatkozó előzetes pénzügyi eredményeit. A svéd vállalat 25 százalékos üzemi eredmény (EBIT) növekedést ért el, a tanácsadásból származó nyereség is az előrejelzéseknek megfelelően növekedett, csakúgy mint a karbantartásból és terméktámogatásból származó bevétel, mely a gazdasági visszaesés ellenére 7 százalékkal emelkedett.

Magyarországon újabb középvállalati ügyfelek megszerzésével, valamint számos meglévő ügyfél esetében rendszerfrissítéssel és újabb modulok, szolgáltatások értékesítése révén teljesültek az IFS Hungary Kft. célkitűzései.

A 2008. teljes évre vonatkozó nettó árbevétel 2 518 millió svéd koronát (2 356) ért el, mely 7%-os növekedésnek felel meg (a zárójelben lévő érték a 2007. év hasonló időszakára vonatkozik). Az üzemi eredmény (EBIT) 161 millió svéd koronát (129) tett ki, mely 25%-os növekedést jelent az előző évhez képest.
Megállapítható, hogy az IFS 2008-as eredményeit nem befolyásolta jelentősen a globális pénzügyi válság hatására kialakuló recesszió, mely elsősorban a vállalat iparági fókuszának köszönhető. A légi- és hadiipari szektor számára kínált karbantartási és logisztikai megoldások tekintetében az IFS 2008-ban is megőrizte vezető szerepét. Ezen kívül az összetettebb projekt-központú iparágak emelhetők ki, melyek a légi- és hadiiparral együtt nemzetközi szinten az IFS árbevételének mintegy 70-80 százalékát adják. Az említett iparágak esetében kevésbé érvényesül a recesszió beruházásokat visszavető hatása.

Az IFS AB 2008. negyedik negyedévi eredményei
A nettó árbevétel 744 millió svéd koronát (682) ért el, mely 9%-os növekedésnek felel meg. A karbantartásból és terméktámogatásból származó bevétel 200 millió svéd koronára (176) emelkedett 14%-os növekedést elérve. A tanácsadásból származó bevétel 391 millió svéd koronát (353) ért el, mely 11%-os növekedést jelent. Az üzemi eredmény (EBIT) 117 millió svéd koronára (64) emelkedett. A kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció levonása előtti eredmény (EBITDA) 100 millió svéd koronára (83) nőtt.

IFS Hungary eredmények

Az IFS Hungary Kft. 2008-ban az előző évhez képest 15%-os árbevétel növekedést ért el. Az Akzo Nobel Coatings Zrt.-nél, a Nolato Magyarország Kft.-nél, valamint a Budapest Airport Zrt.-nél befejeződött az ERP-rendszer frissítése az IFS Applications legújabb, 7.5-ös verziójára, az Akzo Nobel Coatings Zrt.-nél megtörtént az új disztribúciós központ rádiófrekvenciás vonalkódos terminálokkal vezérelt raktári rendszerének kialakítása is. A tavalyi év során az IFS Applications-t választó új középvállalati ügyfelek között található többek között a projekt-központú gyártás keretében különféle levegő- és gáz kompresszorokat előállító HAFI Industries Gépgyártó Kft., az orvosi berendezésekhez alkatrészeket gyártó SUINSA Magyarország Kft., valamint a Wellis Kft., mely  Magyarország vezető wellness termékeket gyártó és forgalmazó vállalata.

Előrejelzések

Az IFS nem bocsátkozik találgatásokba a világgazdaság helyzetének alakulását illetően, azonban azt feltételezi, hogy a recesszió hatásai legalább 2009 végéig éreztetik majd hatásukat. Ennek megfelelően az IT beruházások eltolódhatnak, a folyamatban lévő projektek pedig lelassulhatnak.
A fentiekből kiindulva az IFS 2009-re stabil, a 2008. évi számokhoz hasonló eredményeket vár.