Az LG a Windows Mobile-t választotta

Milkovits Gábor, 2009. február 16. 19:24

A Microsoft komoly áttörésként bejelentette, hogy az LG-vel olyan megállapodást kötött, amelynek értelmében a Nokia és a Samsung után a harmadik legnagyobb mobiltelefon-gyártónak számító cég a jövőben készülékei többségére Windows Mobile rendszert telepít.

Andy Lees, a Microsoft Windows vezeték nélküli részlegének vezetője egyelőre csak ennyit közölt a Reuters barcelonai tudósítójával a héten zajló Mobil Világkongresszus első napján. A megállapodás valóban komoly fegyvertény a Microsoft szempontjából, mivel a nagy gyártók, így a Nokia, a Samsung, az LG, a Sony Ericsson vagy a Motorola is mindeddig csupán készülékeik töredékét forgalmazták Windows-zal. Ráadásul a továbbra is magasan piacvezető Symbian-en kívül az Apple iPhone és a RIM Blackberry is komoly konkurenciát jelent a Windows Mobile számára az utóbbi időben.

A Microsoft mostanában több olyan lépést is tett, amelyek a cég mobiltelefonos területen történő terjeszkedését jelzik. A társaság többek között megújította online letöltő-oldalát, ahonnan különféle alkalmazásokat, például GPS-szoftvereket vagy játékokat lehet letölteni a mobilokra, illetve egy a készülékekkel kompatibilis tartalmak tárolását szolgáló weboldalt is indított. A hétfőn kezdődött barcelonai Mobil Világkongresszus péntekig tart és valószínűleg számos újdonsággal szolgál még a hét folyamán.