Android-alapú netbook-okban gondolkodik a Freescale

Milkovits Gábor, 2009. február 19. 07:30

A Freescale nagyjából hat hete mutatta be mini-laptopokba tervezett ARM architektúrás processzorát, most pedig azt közölte, hogy olyan netbook-okat képzel el, amelyeken az ő csipjükre épülve a Google Android operációs rendszere fut.

A dolog nyilvánvalóan meglepő, hiszen az Android eredetileg nem laptopokhoz, hanem okostelefonokhoz lett kifejlesztve, a Freescale szerint azonban éppen ez az, ami kellően rugalmassá teszi a kiszemelt célra. A 2004-ben a Motoroláról levált csipgyártó az Android mellett a Phoenix és a Xandros utolsó generációs operációs rendszereiben is gondolkodik, a lényeg azonban egy olcsó, energiatakarékos, mobil 3G hálózati megoldással ellátott mini-laptop kifejlesztése. A gyors 3G-kompatibilitás érdekében a cég a Wavecom és az Option társaságokkal igyekszik együttműködni.

Az ARM architektúrára épülő i.MX51 csip a Freescale közleménye szerint olyan energiatakarékos netbook-ok gyártását teszi lehetővé, amelyek ára akár 200 dollár alatt maradhat. Glen Burchers, a Freescale globális marketingigazgatója a sajtónak elmondta, tisztában vannak bele, hogy az ARM lapkák Windows PC környezetben nem nyújtanak olyan jó teljesítményt, mint az x86-os processzorok, például a netbook-ok esetében az Intel Atom. Előnyük viszont az olcsóság, a kis méret és az energiatakarékosság, amikkel Burchers szerint a kisebb és egyszerűbb mini-laptopoknál igenis labdába rúghatnak az Atom-mal szemben. Egy ARM-alapú rendszer például a Freescale szerint nagyjából kétszer annyi ideig tud üzemelni ugyanolyan akkuval, mint egy Atom CPU-s netbook.