Teljes érintőképernyős Motorola mobil

Milkovits Gábor, 2009. február 24. 07:30

A többi mobilgyártóhoz hasonlóan a Motorola is egy teljes érintőképernyős kezelőfelülettel ellátott mobultelefont készül forgalmazni, legalábbis az Engadget híroldal értesülése szerint.

Az egyelőre névtelen készülék a képek tanúsága szerint egy komolynak látszó Kodak kamerával is fel van szerelve és a hírforrások azt is tudni vélik, hogy egyike lesz a cég által beharangozott Android rendszerű mobiloknak, habár a HTC Touchra jellemző kezelőgombok nemigen látszanak rajta. A társaság egy korábbi közleménye szerint a Google az Android-alapú okostelefonokat szeretné portfóliója gerincévé tenni, amelyek egyúttal erős közösségi alkalmazás-elemekkel lesznek felruházva. Miután a gyártó egyelőre nem bocsátott ki semmi hivatalosat a készülékkel kapcsolatban, egyelőre az sem biztos, hogy a fotók valódiak.

Az amerikai székhelyű, régóta komoly gondokkal küszködő mobilgyártó januárban döntött a korábbiakon felül további 4000 ember elbocsátásáról, miután előzőleg decemberben befagyasztották a nyugdíjakat és a dolgozók fizetését. A társaság, amely néhány éve még a második legnagyobb mobiltelefon-gyártónak számított a világpiacon, mára a Samsung és az LG mögött a negyedik helyre szorult vissza, ráadásul itt is erősen szorongatja a Sony Ericsson.