Ericsson: idei hazai cél a 2008-as eredmények és létszám megtartása

Kovács Attila, 2009. február 24. 14:50

Három százalékkal több, 46,2 milliárd forintos árbevételt ért el 2008-ban az Ericsson Magyarország Kft., amelynek összlétszáma a múlt év végén 1060 fő volt. Az eredményekről és az idei tervekről Éry Gábor vezérigazgató a cég ma tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

Kérdésre válaszolva azt körvonalazta, hogy ha jelentős teljesítmény árán is, de idén meg tudják tartani a 2008-as eredményeket és létszámot. Szerinte a gazdasági válság hatása a telekommunikációs iparágra elhúzódva jelentkezik, konkrétan először ez év második és harmadik negyedévében számolnak vele. Kiemelte: a vállalat 2009-re a technológiák térnyerését illetően Magyarországon is hasonló folyamatokat vár, mint amiket a világ fejlett régióiban megfigyelhetünk:
a mobil rádiós adatátviteli sebesség folyamatos növekedését, ezzel párhuzamosan az átviteli hálózatok megújítását;


Éry a 2008-as év értékelésében a következő hazai eredményeket emelte ki:


A tájékoztatón az is elhangzott, hogy az Ericsson magyarországi k+f központjában az elmúlt évben a 10 termékfejlesztés mellett 12 prototípussal is foglalkoztak, amely utóbbiakból hatot később közvetlen termékfejlesztésre fel is használtak.