Lemondott a Sony elnöke, Stringer átszervez

Milkovits Gábor, 2009. február 28. 10:02

Lemondott posztjáról Ryoji Chubachi, a Sony elnöke, átadva helyét Howard Stringernek, aki így immár egy személyben a társaság elnökeként, vezérigazgatójaként és igazgatótanácsi elnökeként újjászervezné a vállalatóriást.

Chubachi hivatalosan áprilisban távozik, aminek legfőbb következménye az lesz, hogy Stringer végre teljes ellenőrzést szerezhet a társaság kulcsfontosságú elektronikai részlege felett. Mindez azzal is jár, hogy az immár öt éve vezérigazgató most valóban megkezdheti a cég struktúrájának egyszerűsítését, ami régi vágya. Olyannyira, hogy a Chubachi menetelét bejelentő sajtótájékoztatón egyúttal máris ismertették az átszervezés első lépéseit.

Ezek szerint az immár minden szálat a kezében tartó Stringer két fő részlegre osztotta az elektronikai vállalatot: az egyik a hálózati termékekért felelős csoport lett, amelyet Kaz Hirai, a számítógépes szórakoztató osztály eddigi feje vezet majd. Ide tartozik többek között a PlayStation játékkonzol, a Vaio PC-k, a Walkman zenelejátszó termékek, az új mobileszközök, valamint a médiaszoftverek és -szolgáltatások. A másik, fogyasztói elektronikai részleg élére Hiroshi Yoshiokát nevezték ki; ő a Bravia tévék, a digitális fényképezők és kamerák, illetve a házi audió- és videórendszerek felelőse lesz majd.

Az átszervezés fő mozgatórugója nyilvánvalóan az, hogy a Sony sok más elektronikai vállalathoz hasonlóan igen rossz üzleti eredményről volt kénytelen beszámolni a tavalyi utolsó negyedévre. A japán konszern, amely nemrégiben adott ki profitfigyelmeztetést, azzal számol, hogy a március végével záruló folyó pénzügyi évet 260 milliárd jenes működési veszteséggel zárja majd, vagyis 14 év óta első ízben fejezi be az évet veszteséggel. Az  adózás utáni éves eredményt a Sony decemberben még 150 milliárd jenes többletben adta meg, most a cég 150 milliárd jenes veszteségre számít. A válságból eredő fogyasztói keresletcsökkenés várhatóan az idén is tartósan megmarad, így a Sonynál nyilvánvalóan rájöttek, hogy nem halogatható tovább a struktúraváltás.