Kivonják a forgalomból az eredeti 7" Asus Eee-t

Milkovits Gábor, 2009. március 6. 08:10

Miután gombamód jelentek meg utódai, akár magától az Asus-tól, akár más gyártóktól, 9 és 10 colos képernyővel ellátva, igazából nem jelent komoly meglepetést, hogy az Asus beszünteti az eredeti 7” Eee gyártását.

Hasonló hírek már korábban is szárnyra kaptak: tavaly még arról volt szó, hogy minden 10 colosnál kisebb laptopot kivonnak a forgalomból, novemberben viszont azzal cáfolt a cég, hogy mind a 8,9”, mind pedig a 7” verziót megtartja, csak éppen megújult specifikációval. Most viszont a CeBIT-en Jonney Shih, az Asus igazgatótanácsának elnöke bejelentette a 7 colos gépek kivégzését, ugyanakkor változatlanul kitartott amellett, hogy a 8,9” netbook-okra lesz kereslet a fejlődő piacokon, a távközlési szolgáltatóknál, vagy éppen a gyerekek részéről.

Annak idején nyilvánvalóan a minél kedvezőbb ár elérése érdekében lett csupán 7 colos az Eee képernyője, azóta azonban kiderült, hogy az emberek a fejlettebb piacokon mélyebben is hajlandóak a zsebükbe nyúlni azért, hogy a „valódi laptopokhoz” közelebb álló netbook-ot vehessenek.

Talán érdekes lehet megemlíteni azt is, hogy a tajvani gyártó lecserélte az Eee három betűje mögött álló szavakat, mintha bárki is megjegyezte volna őket. Az eddigi "Easy to learn, easy to work, easy to play" (kb. „könnyű tanulni, könnyű dolgozni, könnyű játszani” – nyilván a géppel) helyett ezentúl az "Easy, excellent, exciting" („Könnyű, kiváló izgalmas”) szlogent jelképezik. Ez persze semmi ahhoz képest, ahogyan nálunk a háború után a Hermann Pollack und Söhne textilgyár nevét Hazai Pamut Szövőgyár-ra változtatták, a „HPS” logó megtartásával.