900 milliós e-közigazgatási projekt interoperabilitás fókusszal

Kovács Attila, 2009. március 17. 21:29

Kétnapos konferencia és azt követő mai sajtótájékoztató jelezte: lezárult az Új Magyarország Fejlesztési Terv forrásaiból megvalósuló, a hazánk elektronikus közigazgatási fejlesztéseit egységesítő keretrendszer, amely végösszegében közel 900 millió forint összköltségvetésű (85% EU-támogatás, 15% magyar állami hozzájárulás) kiemelt projekt keretében valósult meg (2008. júniusában tartott sajtótájékoztatón még "csak" 770 millió forintról volt szó). A projektzáró sajtótájékoztatón Baja Ferenc a MeH államtitkára, infokommunikációért felelős kormánybiztos,  Bálint Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egyik főigazgatója és Matisz János a VÁTI Kht. ügyvezető igazgatója adtak tájékoztatást.

Baja Ferenc az elektronikus közigazgatási keretrendszer megvalósulását jelentős lépésnek tartja a szolgáltató állam kialakítása felé. A projekt eredményeként létrejött 20 új szabvány, 100 új dokumentum. Az ezek alapján felálló egységes keretrendszert a kormány Közigazgatási Informatikai Bizottsága 2009. március 12-én Ajánlásként adta ki. Így a projekt keretében elkészült szabványok, eljárásrendek és követelmények alkalmazása a központi közigazgatás mintegy 140 intézménye számára kötelezővé válhat az e-közigazgatási fejlesztéseik során, és iránymutatóul szolgálnak majd legalább 2000 önkormányzat számára is. A kidolgozott szabványok a www.ekk.gov.hu honlapon egy minden fejlesztő által elérhető követelménytárban kerülnek közzétételre. Mivel a későbbi projektek résztvevőinek alkalmazniuk kell az e-közigazgatási keretrendszer előírásait, ezért a projektmenedzsment módszertan és a szakmai monitoring rendszer kialakítása is a projekt részét képezte.

Baja szerint a következő eredményeket várják az elkészült keretrendszertől: egységesítés, előírások/ajánlások betartása, a szolgáltatás-orientált architektúra (SOA) kiteljesedése a különböző közigazgatási szervezeteknél, és főleg: az egymással alig vagy egyáltalán nem kommunikáló, egymást nem értő "szigetszerű" fejlesztések megszűnése.