Drámai jelentés a leszakadó 50+ generációkról

Kovács Attila, 2009. március 25. 16:40

A Magyarországon élő közel 4 millió ötven éven feletti személy alkotta generációnak mindössze 16 százaléka részesül az információs társadalom előnyeiből. A nyugdíjasoknak mindössze 4 százaléka (kb. 75 ezer fő) tekinthető rendszeres internetezőnek, ami nemzetközi összehasonlításban megdöbbentően alacsony arány. Ezeket a drámai aktuális adatokat is tartalmazza az Inforum és a BME-UNESCO ITTK által második alkalommal elkészített e-Befogadás éves jelentés, amelyet tegnap ismertetett Molnár Szilárd, az ITTK kutatási igazgatója, az Inforum alelnöke.

A kutatás összefoglalójából az 50 év felettiekre vonatkozó további elgondolkoztató negatív megállapítások is kiderültek:


A tanulmány további következtetései. Amikor Nemzeti Digitális Közmű kiépítését fontolgatja a kormány és a politikai erők, akkor nem lehet szó nélkül elmenni az igényfelkeltés, felnőttoktatás, a segítő szolgálatok (mentorálás) problematikája mellett. Be kell látni azt is, hogy 2-8 órás ismeretterjesztés e célcsoportnak felesleges pénzkidobás: alaposabb, nyugodtabb tempójú, közösségteremtést segítő oktatásra, fejlesztésre lenne szükség. A tipikus 50 év fölötti hálózati polgár profilja nagyon hasonló az átlagos-tipikus internetező profiljához, azonban az életkorban előrehaladva a nagyobb városoktól távolodva csökken a gazdagok, felsőfokú végzettségűek, gazdaságilag és társadalmilag aktívak száma. Ezért a helyi közösségek, civil szervezetek, az állam és a piaci szereplők feladata, hogy azokat segítse, akiket (még) nem hajlandó fogyasztónak, a piac résztvevőjének tekinteni az IKT (és más) iparág, akikhez nem kopog be a gyerek vagy unoka, akiknek barátai nem mutatják meg az első kattintások mikéntjét. A jelentés összességében megállapítja, hogy Magyarország is jó eséllyel érne el jelentős eredményeket a befogadó információs társadalom aktív eszközei – például szélessávú infrastruktúra, e-közszolgáltatások, digitális írástudás, online szolgáltatások – bővítése révén.

Az Inforum véleménye az, hogy az informatikára, mint a válságkezelés eszközére kell tekinteni. Az informatikai eszközök szélesebb körű használatával egyszerűsödne és gyorsulna a közigazgatás, versenyképesebbé válna a gazdasági termelés. Magyarországnak szélesebbre kell tárnia web-arcait, hogy az ország a külföldi turisták és befektetők számára is látható, a magyar vállalkozók számára pedig hasznot hajtó legyen. Az Inforum hangsúlyozza, nem csupán erkölcsileg elfogadhatatlan Magyarország lakossága közel felének digitális leszakadása, de a magyar informatikai és távközlési iparág is szegényebb azzal, ha a 4 millió potenciális fogyasztót nem szólítja meg. Válság idején ugyanis úgy lehet meg őrizni a társadalom tagjainak életminőségét, ha mind több szolgáltatást kaphatnak a legolcsóbb, tehát online módon, a jelenleginél még többen. Az Inforum e téren iparági-civil-állami összefogást sürget.

A tanulmány készítőinek további következtetései:


További információ:
www.inforum.org.hu/dokumentumok
www.ittk.hu/web/kiadvanyok.html