Továbbra is egydolláros fizetés a Google-moguloknak

MTI Sajtóadatbank, 2009. március 27. 06:34

A Google internetes szolgáltató vezetőségének triumvirátusa a következő pénzügyi évben is jelképesen csak egydolláros fizetést kap, és idén nem veszik fel a korábbi évek tetemes költségtérítését sem, sem azokat a juttatásokat, amelyet a cég többi 20 ezer dolgozója továbbra is megkap.

Eric Schmidt vezérigazgató, valamint Larry Page és Sergey Brin alapító tagok 2004 óta mindössze 1 dolláros honoráriumban részesülnek, és nem kapnak semmilyen jutalmat vagy kiegészítő juttatást. Ez azonban mégsem olyan nagy áldozat, hiszen a Google főrészvényeseiként 2004 és 2007 között milliárdosokká váltak, és felkerültek a világ leggazdagabbjainak listájára.

A triumvirátusnak annak ellenére is van mit tejbe aprítania, hogy részvénycsomagjaik együttes értéke 25,8 milliárd dollárral - közel 56 százalékkal - zuhant a múlt évben a tőzsdei befektetők attól való félelmében, hogy a globális pénzügyi válság átterjed a Google-ra is.

Noha fizetésük csak jelképes, a Google-vezérek tavaly is tetemes összegeket vettek fel különféle költségtérítés címén, Eric Schmidt például 508 ezer dollárt a biztonsági és közlekedési kiadások fedezésére, benne 106 ezer dollárt magánrepülőgépének privát célú használatára.

A további négy legfelső vezető javadalmazását befagyasztották a tavalyi 450 ezer dolláros szinten, noha az 2006 és 2007 között 200 ezerrel emelkedett.

Az egydolláros fizetés más vállalatoknál is működik, például Jerry Yang, a Yahoo, és Steve Jobs, az Apple alapítója is ilyen jelképes összeget kap fizetésként.