VMware oktatóközpont státust szerzett a Számalk

Kovács Attila, 2009. március 31. 16:32

Szolgáltatáspalettáját bővítve, a független hazai oktatóközpontok közül elsőként a Számalk Továbbképzés szerezte meg a "Hivatalos VMware Oktatóközpont" jogosultságot.

Magyarország egyik vezető felnőttképzési intézményében mostantól már a hazai nagyvállalatok körében is alkalmazott virtualizációs technológia piacvezető gyártója, a VMware hivatalos nemzetközi tanfolyamai, képzései és vizsgái is el elérhetők. Simon Ferenc, a Számalk Továbbképzés IT oktatási termékmenedzsere szerint a legnépszerűbb VMware tanfolyamokat most bevezető akciók keretében érhetik el az érdeklődők.

A VMware képzések iránti növekvő igényt az is jelzi, hogy meredeken növekszik a különböző vizsgákra jelentkezők száma. Simon szerint ez nem véletlen, hiszen a Számalk által kínált képzések és vizsgák révén az informatikusok, rendszergazdák és IT vezetők felkészülhetnek cégük virtualizációs technológiai bevezetésére, ugyanakkor egy már meglévő IT környezet további fejlesztése, frissítése illetve ezek mindennapi menedzselése is hatékonnyá válhat.