Másolásvédelem-törő DVD-lejátszó

Genda Csongor Zoltán, 2009. május 1. 10:04

A RealNetworks nevű cég egy olyan médialejátszó hardware fejlesztésén dolgozik, amely megbirkózik a másolásvédelemmel, és alkalmas a filmek rippelésére, tárolására.

Különös körülmények között, a bíróságon került bemutatásra a Facet névre keresztelt prototípus, ugyanis a filmipar nem nézi jó szemmel az efféle újdonságokat, és minden erejével azon van, hogy megakadályozza a másolásvédelmi technikát megkerülő termékek forgalomba hozatalát. Az ügy még 2008 őszére nyúlik vissza, amikor is az MPAA betiltatta a RealDVD néven ismertté vált szoftver további értékesítését, hiszen az szerzői jogi aggályokat vet fel, és mivel a rippelő DVD-lejátszó is ezen az elven alapszik, annak piacra dobásával is törvénybeütköző módon járna el a RealNetworks. Rob Glaser, cégvezető a meghallgatáson elmondta, hogy nem a szerzői jogok lábbal való tiprása a céljuk, hanem egy az iTunes-hoz hasonló hardware-környezetet szeretnének a felhasználók rendelkezésére bocsátani, akik a jövőben a Facet-tel egyszerűen felmásolhatnák a mozikat a készülék merevlemezére, és bármikor megnézhetnék majd azokat. Az új eszköz azonban nem csupán a filmek másolását oldja meg, hanem a borítót és az egyéb információkat is elmenti, biztosítván így a teljes értékű moziélményt.
Abban az esetben, ha a RealNetworks kerül ki győztesen a perből, akkor olyan 300 dollár körüli áron hozzák majd forgalomba az innovatív DVD-lejátszót.