Meseszép jövő Oracle módra

Fekete Gizella, 2000. március 22. 12:59
Mesevárosban, meseszerű körülmények között, több mint kétezer ember - felhasználó, Oracle-specialista, újságíró és elemző - hallgatja március 19-22. között az Oracle-mesét. Ugyanis a Párizs külvárosának számító, attól mintegy 40 kilométerre levő gyerekparadicsomban, Disneylandben rendezték meg az idén az európai Oracle-felhasználók 3. konferenciáját, az OAUG 2000-et.
Itt a kliens/szerver megoldásokat temető Oracle az "e-business or no business" szlogen alapján halálra ítélt minden, a fenti gondolattal időben nem azonosuló vállalkozást, ugyanakkor a hallgatóság jelentős hányada mindezt meseként hallgatta, hiszen az internet rekordsebességű terjedése és az IT hasonló ütemű változása ellenére nem eszik olyan forrón a kását - a fentieket elsősorban szoftvermegoldásaival s az átállást konzultációval segítő Oracle most zászlajára tűzött 100 százalékos, tiszta internetes vállalat jelszava ma még a legtöbb felhasználó számára álomszerűnek tűnik. Az első napon tapasztaltak semmi kétséget nem hagytak afelől, hogy három napon keresztül az e-business és az Oracle e köré épített új üzletpolitikája, a cégek átállásának támogatása lesz minden plenáris előadás, sőt a kisebb szekciók témája is. Azonban nem állíthatjuk, hogy érzéketlen lenne az Oracle az átállással kapcsolatos fenntartásokkal és a nehézségekkel szemben, hiszen az első este meghívott vendége, Robert Swan sarkkutató és környezetvédő a cél elérésének kínkeserves útjáról, a nehézségekkel való küzdelemről, a közös feladaton dolgozó, összezárt, azonos problémákkal, de egymás gyengeségeivel is küszködő csoport - érthetjük alatta az Oracle-alkalmazásokat EMEA-szerte használó, 1998-ban még csak 1500, de ma már 2500 fölötti felhasználók együttesét is - erejéről s az elért siker gyönyöréről beszélt. A konferencia elnöke, a nonprofit OAUG első embere, Jeremy Young az általuk a felhasználók egymás támogatására s új ismeretekkel történő ellátására létrehozott, eddig már több mint egymillió "click"-et megélt www.oaug.org sikerével büszkélkedett.

Az Oracle EMEA-régióért felelős ügyvezető alelnöke, Pier Carlo Falotti Európa internettechnológiai átalakulását, vagyis az üzleti élet különböző területeinek e-világivá válását helyezte előadása középpontjába, s azt a ma már cseppet sem abszurd feltételezést: nemcsak hogy utolérhetjük a technológiai fejlődésben Amerikát, de bizonyos területeken - így például a mobilkommunikációban - már le is köröztük az Újvilágot.

Sergio Giacoletto, az Oracle EMEA-régiójának üzleti megoldásokért felelős alelnöke az "internet mindent megváltoztat" szlogen köré csoportosított mondanivalóját számadatokkal igyekezett alátámasztani. Mint mondta, míg a már említett 1998-as EMEA Oracle-felhasználóknak mintegy 5 százaléka volt intenzív internethasználó, addig a mostani 2500 fölöttinek már több mint 30 százaléka az. A Fortune magazin top 100-as listájából 65 vállalat, az itt lévő 10 interneten lévő bankból 9, biztosítóból pedig 10, míg a 10 legnagyobb B2B site közül 9 használ Oracle-alkalmazást, s cége partnerének mondhatja a 100-ban lévő internetes vállalkozások 93 százalékát. Az Amason.com sikerén felbuzdulva ma már több európai országban működik internetes könyváruház. Az internet terjedésének további illusztrálásához az IDC-t hívta segítségül, így számszerűsítve a kétévenkénti valós és előre jelzett változásokat. Eszerint az üzletek egymás közti B2B forgalma 1998-ban még csupán 3,9 milliárd euró volt, amire idén az IDC már 56 milliárdot, míg 2002-re ennek mintegy ötszörösét, azaz 246 milliárdot prognosztizál. Ugyanezek a számok a felhasználókkal való B2C-re vetítve 1,8 milliárd, 13,3 milliárd, illetve 41, 2 milliárd eurós forgalmat jeleznek. A webfelhasználók száma pedig Nyugat-Európában a fenti időszakokra vetítve az 1998-as - az összfelhasználók 10,6 százalékát jelentő - 40,9 millióról 2000-re 31 százalékot javulva, 119 millióra nő, míg 2002-re mintegy a négy évvel korábbi másfélszerese, azaz 188 millió lehet.

A másnapi nyitó előadáson Mark Jarvis, a marketingért felelős Oracle-alelnök az átalakulás előnyeit ecsetelte, különösen a hatékonyabb és jobb minőségű ügyfélkiszolgálásra, a hatékonyságnövelésre, a kevesebb adminisztrációs hibalehetőségre és a jelentős költségcsökkentésre helyezve a hangsúlyt, utóbbit az áttérést most saját berkein belül végrehajtó - s ezáltal 18 hónapon belül 2 milliárd dollár megtakarítást remélő - Oracle példájával is demosnstrálta. Mindehhez nem elég a technológiai változásokra koncentrálni, de meg kell változtatni a cégeken belüli folyamatokat, sőt struktúra-, s ami, mivel emberekről szól, a legnehezebb, kultúraváltásra is szükség van. A globális gondolkodás erősítésére van szükség, amit kis lépésekben, mint amilyen az Oracle globális árlistája, vagy a marketingköltséget és az elérési időt is radikálisan csökkentő, a papíralapú DM (direct mail)-et kiváltó, e-mailen alapuló webmarketing.

Néhány újdonságból is kaptunk az első nap ízelítőt. Ezek egyike az információmegosztásra létrejött, Oracle-specialisták és -felhasználók kommunikációját segítő internetes Oracle AppsNet (OAN) együttműködési fórum, ahol az új megoldásokkal, mint amilyen például a részlegesen e hónap végén, teljes egészében pedig ez év végén megjelenő R11i, illetve az internet business suite-tel kapcsolatos információk, tapasztalatok cserélődnek.

A másik pedig a már emlegetett, a teljes Oracle-alkalmazások körét internetes környezetbe helyező Oracle R11i, amelyben csak a ma slágernek számító, a felhasználókat középpontba helyező CRM-megoldásokból közel 40-nel találkozhatnak a felhasználók.