Egyéves a Webrádió

Kovács Gyôzô Kovács Gyôzô, 2000. március 22. 14:34
Az ötlet pofonegyszerű. Végy egy internetcsatlakozást, a hangot alakítsd át digitális jelsorozattá, töltsd meg információval - riport, zene, kommentár, hangjáték és amit akarsz -, tedd rá egy honlapra, s kész a webrádiód. Persze kell még hozzá két lelkes tag, egy újságíró és egy műszaki szakember, akik hajlandók minden előzmény nélkül egy egészen új műfajba kezdeni, amikor az még nem üzlet, csak izgalmas műszaki és társadalmi kísérlet.
A két kísérletező: Pleskonics András és Csernai Árpád; április 16-án lesz egy éve, hogy a mártélyi teleház avatásáról leadták az első hazai Webrádió-közvetítést az interneten (www. webradio.hu). Pleskonics András (plesi@ webradio.hu) főszerkesztő visszaemlékezése szerint a rádió megalkotása a Tiszanet Rt., a legnagyobb dél-alföldi internetszolgáltató ötlete volt. Mikor őt felkérték, azonnal meghívta Csernai Árpádot, a mártélyi teleház alapítóját műszaki vezetőnek, aki mindent tud mind az internetről, mind a rádiózásról. Gyakorlatilag ketten hozták létre a Webrádiót. Maguknak kellett kitalálni valami "netszerű" konstrukciót, ugyanis korábban más webrádiót még nem láttak, és nem is tudták, hogyan működik egy ilyen rádió. Az együttgondolkodásból alakult ki a rádió fél éve működő állandó programja.

Az alapötlet egy virtuális kikötő, ahol a témaköröket jelző mólókhoz csónakok (műsorladikok) vannak kikötve. A folyó jelzi az egész napos zenefolyamot, a zeneszolgáltatást, benne zeneszigetek találhatók, amelyek a zenét kedvelők extra igényeit elégítik ki. Egy szigeten áll a hírtorony is, amely hallgatható híreket tesz hozzáférhetővé bármely időpillanatban. Az aktív híd arról informálja a "látogató-hallgatót", hogy éppen hol vannak, és honnan adnak élő műsort. Ennyi a lényeg, a többit a játékos, kreatív weboldalról tudhatjuk meg. A Világhelló című vezérdemo ízelítőt ad a rádiós műhely szelleméből, és elmeséli a Webrádió működését is.

Két kifejezett előnye van a Webrádiónak. Az egyik, hogy a vételkörzet a földkerekség, a másik pedig, hogy itt "a szó nem száll el", hanem fent marad a weben, ahonnan bármit bármikor le lehet hívni, meg lehet ismételni.

Azokat a műsorokat hosszan megtartják, amelyeknek időszerűsége nem csökken. A Falunet című műsorból például egész vidéki dokumentumtárat készítenek. Hangban ez hasonló ahhoz a tervhez, mint amikor az állami hatóságok térképeket készítenek minden településről. Pár év alatt szeretnék elérni, hogy Magyarország minden kis településéről legyen egy faluportréjuk.

Csernai Árpád (csernai@webradio. hu) elmondása szerint az általuk használt technikával egyórányi hanganyag tárolása 5-6 MB-ot jelent, így a GB-os tárolók korában viszonylag nagy hanganyagot tudnak online módon tárolni. Később más külső tárolókat is használnak majd. Jelenleg egy olyan keresőrendszeren dolgoznak, amellyel a műsoraik között könnyen lehet tájékozódni. Közben az archívumukat is készítik, mert szándékuk szerint nem dobnak el semmit. Hely van a weben... Az egész szisztéma saját szellemi termékük, amelynek kimunkálásában állandó partner volt dr. Kurusa Árpád matematikus, a Webrádiót életre hívó Tiszanet Rt. vezérigazgatója. Az eredeti webdesign Hájas Tamás munkája.

Látogatottságukat novembertől számolják, az első hónapban valamivel több mint 14 ezren kattintottak rájuk. A weboldalt felkeresők száma február hónapban már a 140 ezret is meghaladta. Érdekesség, hogy ebben a hónapban hallgatóik 9%-a Japánból "érkezett". De van középkorú wiesbadeni törzshallgatójuk is, egy nagypapa pedig Kanadából kér rendszeresen magyar meséket az unokáinak. A legizgalmasabb mégis az élőadás, a minden kedden este 6 órakor jelentkező, Hívójelek című műsor, amelyre a hallgatók az interneten azonnal reagálhatnak. A műsor stílusa olyan, hogy minden korosztálynak tetszik, szándékosan kerülik a "sziasztok, haverok" jellegű jópofizást. Kezdettől igyekeznek bonyolultabb rádiós műfajokkal is foglalkozni, így a helyi művészvilág és a publicisták bevonásával a hangjáték izgalmas és sajnos halódó szellemét is ébresztgetik.

Az egyéves születésnapi ünnepséget az első adás helyszínén, Mártélyon április 14-én rendezik meg. 18 órakor kezdődik az élőközvetítés, ezzel emlékeznek meg a Mártélyi Teleház egyéves évfordulójáról és a Webrádió első adásáról.