Milliók egy miatt

Zsadányi Pál, 2000. március 22. 14:44
A CAI szerint a Microsoft múlt hét elejéig eladott egymillió Windows 2000 rendszerének mindegyikét fenyegeti a legújabb, Win32/Melting (Win32/Olvasztó) névre hallgató vírus.
A Windows 2000 diadala a Windows 98 indulási sikerére emlékeztet, mondják a Microsoftnál. Az alig egy hónap eladási eredményei mindenesetre komolynak könyvelhetők el, hiszen ebbe még bele sem vették a nagyfelhasználókkal kötött egyezményekben szereplő licenceket. Ez persze nem jelenti ennyi szoftver telepítését, még kevésbé hasonló létszámú W2K-alkalmazót. A cégek mindenesetre nagyon kíváncsiak az új termékre, és a jelek szerint hajlandók voltak ezt aprópénzre is váltani. Az is biztató, hogy a Microsoft W2K-szupportjának terhelése minden eddigi kibocsátásnál tapasztaltnál messze alacsonyabb.

Az új operációs rendszert telepítők életét azonban mindjárt a kezdeteknél jelentős gondok keserítik. Még ki sem hűltek a CD-k a Microsoft saját tulajdonú CD-gyárában (amelynek birtokában a Microsoft az illegális másolásnak akar minden eddiginél erősebben korlátokat szabni), amikor bejelentették az első igazi W2K-vírus megjelenését. A Computer Associates International (CAI) weblapján éppen most jelent meg egy újabb vészjelzés: a Win32/Melting worm ugyancsak befűthet az új operációs rendszernek, ha a boldog W2K-tulajdonosok nem fordulnak sürgősen hozzájuk, és nem vesznek tőlük védőprogramot a halálos veszedelem ellen. Míg az első W2K-vírus csak potenciális fenyegetés volt, addig a mostani állítólag komoly veszélyt jelent. A levélben terjedő worm a Windows-katalógusba másolja magát MeltingScreen.exe állományként, majd átnevezi az ott található .exe állományokat .bin típusúra. Magát pedig levélben továbbítja az Outlook címjegyzékében szereplő címekre. Az érintett operációs rendszerek: W95, W98, W2K és WNT.

Amúgy a Windows 2000 telepítése után első dolga legyen minden új tulajdonosnak, hogy fölkeresi a Microsoft Windows Update hálószemét, mert biz' isten komoly javítóadagot kell hozzá telepíteni (mint azt személyesen megtapasztaltam). Ebben vannak kritikus fontosságúak is. Ami pedig még inkább érdekelheti a végfelhasználót: létezik egy sereg olyan javítás, amely igen nagy számú olyan program futását is megengedi, amelyet a gyártásba adott kiadásig nem tudtak kipróbálni, de miattuk javításokra van szükség. Addig tehát nem is érdemes alkalmazásokat telepíteni a W2K-ra, amíg ezeket a javításokat el nem végeztük.

A Windows Update hálóhelyen regisztráltathatjuk magunknak azt a szolgáltatást is, hogy amikor kritikus javítás jelenik meg, küldjenek értesítést róla (szóval minden ugyanúgy működik, mint a Windows 98 Update esetében). Ez azt jelenti, a böngésző elindításakor megjelenik egy üzenet, hogy akarjuk-e telepíteni a legújabb frissítéseket, ami melegen javasolt. Jobb a kritikus javításokon minél gyorsabban túlesni. Főleg a neten matató néhány túl okos vendég, de leginkább a crackerek miatt. Nehogy ők érkezzenek előbb!

Apropó! A W2K egyik dobozfelirata: "Built on NT technology". No, ennek a jelentéséről több adoma terjed, a hivatalos ez volna: NT-technológiával készült. Az én arcomat viszont az vidította fel, amikor a következő szöveget olvastam a Microsoft-dokumentációkban: "NT is the Registered Trade Mark of Northern Telecom" - vagyis az NT az észak-amerikai telefontársaság védjegye. Szóval mit is rövidít az NT betűjel a dobozfeliratokon?