A Sony az érzelmeket érzékelő irányítót szabadalmaztatott

MTI Sajtóadatbank, 2009. augusztus 19. 09:12

A Sony japán elektronikai cég olyan új technológia szabadalmát védte le, amely egy kamerán és mikrofonon keresztül érzékeli a játékos érzelmeit.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a mozgásérzékelő irányítás már a múlté: a jövő az érzelmek kifejezésében és érzékelésében rejlik - számolt be a Yahoo híroldala (news.yahoo.com). A Microsoft által fejlesztett, hasonló elven működő Project Natal után ezúttal a Sony szabadalmaztatta azt a technológiát, amely kamerát és mikrofont használ a játékos emócióinak érzékelésére. A készülék megkülönbözteti a nevetést, a szomorúságot, a dühöt, a boldogságot, sőt még az unalmat is.

 A rendszer elvileg úgy működik, hogy miközben a képernyőn látható esemény érzelmi reakciót vált ki a játékosból – például hangosan felnevet, vagy éppenséggel unatkozik - a szoftver ezt felismeri, és ennek alapján megváltoztatja a játékmenetet. A kamera és a mikrofon emellett arra is képes lesz, hogy a csoportos viselkedést is értékelje, vagyis amikor például két játékos egymás tenyerébe csap, amikor valamilyen közös sikert értek el egy játék során.

 Hogy pontosan milyen alkalmazások fogják majd használni a szabadalmat, még nem lehet tudni, mivel a gyártó egyelőre erről még nem számolt be.