Mégsem veszi át automatikusan a Yahoo a Microsoft keresőjét

Kiss Ádám Zoltán, 2009. augusztus 25. 10:23

A vállalat meglepő közleményt adott ki, miszerint a Yahoo-Microsoft megállapodás idején kiszivárgott információkkal ellentétben folytatja saját keresőjének fejlesztését és célja mind a Google, mind a Microsoft hasonló szolgáltatásánál jobb megoldást kínálni.

Amikor a Microsoft az elhúzódó, majd végül sikertelen felvásárlási tárgyalások után óriás üzlet keretében gyakorlatilag kibérelte a Yahoo-t, úgy tűnt, hogy megszűnik majd a böngészők keresőfelületében a Yahoo saját motorjához vezető beállítás. Az akkor kiszivárgott tervek szerint ugyanis a Yahoo átvette volna a Microsoft éppen Bing néven futó keresőmotorját saját oldalán. Ez azért is logikusnak tűnt, mert a Bing bár az eddigi legsikeresebb Microsoft kereső, mégis jelentősen elmarad a vetélytársak mögött. A Microsoft tehát nem csupán reklám üzletet vásárolt volna a Yahoo-nál, de egyben piacrészt böngészőjének, megtépázva legveszélyesebb jelenlegi és jövőbeli ellenfele, a Google alaptevékenységében elért sikereit. Azt nehéz megelőlegezni, hogy végül melyik megoldás valósul meg, hiszen a Yahoo meglepő közlemény tett közzé. Ezek szerint a korábbi változat, miszerint automatikusan a Bing motorját használja majd az új Yahoo, téves. A vállalat határozottan kifejezte azt az óhaját, hogy teljesen új megoldásokkal álljon elő saját keresőjével kapcsolatban, és erre utal a kiadott fejlesztési terv is. Még egyértelműbb, hogy a Yahoo megnevezte mind a Google-t, mind szövetségesét, a Microsoftot, mint vetélytársakat ezen a területen. A reklámüzlet megtartása mellett a Yahoo saját motorjának használata számos alkalmazott munkahelyének megtartását jelentené, és a vállalat függetlenségét is jobban óvná. De jól járnának ezzel a megoldással a felhasználók is, hiszen egyes összetettebb kereséseknél igen hasznos, hogy több keresőmotor is elérhető az interneten, melyek más és más szempontból előnyösek.