Olcsó HD kamerákkal jelentkezik a Toshiba

Kiss Ádám Zoltán, 2009. szeptember 7. 20:09

A Toshiba egészen karcsú modelltől a 10x-es zoomosig kínál új full HD kamerákat, ám közös bennük, hogy mind elérhető áron kerülnek a boltokba az ünnepekre.

A vállalat már most készül a talán az első gazdasági válság utáni karácsonyi értékesítési időszakra. A most bejelentésre kerülő modellek csak a negyedik negyedévben kerülnek majd a boltokba.

A legkisebb és egyben legvékonyabb modell mindössze 17 milliméter karcsú, és tervezésekor egyértelműen a stílus volt a fő szempont. A műszaki tartalom emiatt és a nyomott, 195 dolláros várható ár miatt nem kiemelkedő, ám az 5 megapixeles érzékelő köré épült gép még így is a 1080p-s HD kategóriába tartozik. Ebbe az árcímkébe belefért még egy 4x-es digitális zoom és egy 3 inches kihajtható és elfordítható LCD kereső.

A középmodell a H30 névre hallgat. A kistestvérénél vaskosabb, ám még így sem pufók készülék cserébe már 10 megapixeles szenzort kapott. Az érzékelő mellett a zoom is egyel nagyobbra, 5x-ösre és nem utolsó sorban optikai zoomra nőtt, tehát a H30-as már egy igazi kamera. Az érzékelőlapka és az optika mellett a másik fő változtatás a kezelhetőség terén lelhető fel, ám ehhez már nem a hagyományos sok gombos interfész a megfelelő, így a mérnökök egy érintőképernyős kialakítású LCD-t helyeztek a készülékbe.

A legnagyobb gép az X100-as, és már mind optikai, mind digitális zoomból 10x-es re képes. Ennek fejében azonban ára a H30-as 309 dolláros árfekvésénél jóval magasabb, 440 dollár körüli összegért lesz majd megvásárolható a boltok polcain. Az úgynevezett YouTube kamerák előretörése miatt a gyártó mindhárom kamerát úgy alakította ki, hogy a videoportálokra egygombos elérhetőséggel feltölthessük felvételeinket.