Mégiscsak kapható lesz a Razr újabb reinkarnációja

Milkovits Gábor, 2009. október 3. 17:32

A Motorola a korábbi hírekkel ellentétben mégiscsak piacra dobja a korábbi sikeres Razr mobiltelefon formatervét továbbvivő V13-at, egyelőre csak a tengerentúlon.

Nem a V13 az első kísérlet az eredeti Razr sikerének megismétlésére, elég, ha arra gondolunk, hogy az eleve népes Razr-famíliát követően a Motorola teljes Razr-jellegű termékcsaládokat jelentetett meg KRZR, SLVR és RIZR elnevezésekkel. Ezek azonban már korántsem bizonyultak akkora slágernek, mint az eredeti termék, az azóta súlyos válságba került Motorola pedig határozottan és szándékosan új úton készül járni – legalábbis ezt látszik bizonyítani a  Cliq okostelefon és a messze tekintő Android tervek.

A V13 körül azért érződik némi bizonytalanság: a Ruby kódnéven futó modellt ugyanis előbb törölték a tervezett készülékek közül, most azonban a Bluetooth SIG szervezet bejelentett jóváhagyásából kiderült, hogy mégiscsak eljut majd a vásárlókhoz. Az egyelőre Amerikába szánt készülék 2,2” QVGA belső kijelzővel és 2” szintén QVGA külső érintőkijelzővel, CDMA/EV-DO mobilhálózati kapcsolatokkal, 5 megapixeles autofókuszos kamerával, valamint Bluietooth-al lesz ellátva. A Motorola egyelőre nem erősítette meg a forgalmazás tényét.