(Nep)Perek a láthatáron

, 2000. március 29. 14:15
Március 17-ei számunkban Perek a láthatáron címmel közöltük azt a jóslatot, amely a domainnevek liberalizációja körül kialakult anomáliák okán előre jelezte, hogy az indokolatlanul hátrányba került kérelmezők valószínűleg bírósághoz fordulnak majd. Akkor közreadtunk néhányat a sajtóközleményekből, e-mailekből és válaszokból, ám nem kellett sokat várni, hogy újabb konkrét ügyekről érkezzenek esettanulmányként is értelmezhető beszámolók.
Időközben felröppent a hír, hogy máris ötmillió forintot adtak egy .hu-ra végződő bejegyzett webcímért, így erősödött az a tábor, amely úgy véli, hogy többen - jogi kifejezéssel élve - "anyagi haszonszerzés céljából" regisztráltattak URL-címet.

Ugyanakkor erősödött az a gyanú is, amely joggal vélelmezi a hivatalos bejegyzésről véglegesen döntő ISZT helyezeti előnyének kihasználását - mint az kiolvasható az alábbi levélből is:

"Tisztelt szerkesztőség!

Megrökönyödve olvasom lapjukban - és természetesen más kiadványokban is - az ISZT által ťelkövetettŤ domainkiadási szabálytalanságokat. Mivel a márciusi sorsoláson egy olyan név vezeti a képzeletbeli rangsort, amely jogilag nekünk járt volna (nem is sorsolhatták volna ki), úgy döntöttem, hogy elmesélem történetünket. Ebből jól megítélhető az elmúlt napokban közzétett ISZT-megállapítások valóságtartalma. Tehát a történetünk röviden:

1999 őszén - közel egyévnyi tervezés után - döntöttünk egy internetes autós újság létrehozásáról. Véglegesítettük a stratégiát, mozgósítottuk mind az autós, mind az internetes szakemberkapcsolatainkat, ismertettük terveinket a hazai autóképviseletekkel. Szerződést kötöttünk egy webtervezővel, és tárhelyet foglaltunk. Terveink szerint 2000 januárjában indultunk volna mint első, független online autóslap.

A névválasztás során felfedeztük - még tavaly -, hogy az Autó című lap tulajdonosát időközben felszámolták, és ezáltal maga az újság is megvásárolható. Nosza, kaptunk az alkalmon, és megvettük, tehát 2000. január első napjaitól tulajdonunkat képezi az Autó című lap kiadási joga.

Mivel így minden akadály elhárult az indulás elől (induló cikkeink, tesztjeink készen voltak, szándéknyilatkozat volt a zsebünkben egy bevezetett online portál autós hírszolgáltatására stb.), benyújtottuk a Telnethez az igényünket az auto.hu névre. Ekkor ez a domain nem szerepelt a ťtiltólistánŤ.

Pár nappal később jött a válasz (természetesen nem írásban), hogy a kért név ťtúl általánosŤ, és nem adják ki, aldomainné minősítik. (Ez a mai napig nem történt meg, igaz márciusban, a sorsolás után ideiglenesen zárolták.)

Puff neki! Mivel sürgetett bennünket az idő, kértük, hogy az auto.hu nevet soron kívül módosíthassuk, de ezt nem engedték, utalva a szabályzatra, hogy csak csonkolni lehet a nevet, hozzátenni nem. Nosza, irány a minisztérium, és a módosított névre is kértünk lapengedélyt. Amikor ezt megkaptuk, beadtuk a Telnethez, de természetesen - biztos, ami biztos - ismét kérvényeztük az auto.hu-t is. Ekkor már február 23-a volt, és már pedzegették a márciusi változtatásokat.

Ezután - a mai napig - nem történt semmi. A Telnet nem továbbította az auto.hu-t, így a sorsoláson sem vehettünk részt, míg a másik nevünket csak március 3-án adták le, és az - egyedüliként állva - most a várólistán pihen. A Telnet elismerte mind a két mulasztását, de azóta sem történt semmi.

A fentiekből látszik, hogy az ISZT előre készült, mivel nem csak a február 28-29-ei igényeket nem dolgozta fel, hanem már az egy-két héttel korábbiakat sem.

Érdekes az is, hogy a januári időpontban, amikor a mi igényünket elutasították, már tudtuk, hogy egy pécsi hölgy is beadta igényét, neki azonban nem volt sem ilyen nevű cége, sem védjegye, sem pedig lapja. Érdekes viszont, hogy az auto.hu sorsolásán pont egy pécsi hölgy áll az élen… Bizonyítani persze nem lehet, hogy azonos lenne a két személy.

A félreértés elkerülése végett meg kell említenem, hogy bennünket már nem érdekel az auto.hu név, hiszen még február elején megváltoztattuk a stratégiánkat. Viszont ha az ISZT mégis kiadja ezt a roppant keresett nevet, akkor mind az ISZT, mind a Telnet ellen pert indítunk. Utóbbi ellen persze egyébként is. Várunk azonban a másik - februárban igényelt - nevünkre, hiszen még azt sem kaptuk meg, pedig erre más nem jelentett be igényt, és a két hét is eltelt azóta.

A fenti történet tehát nem arról szól, hogy valaki megkap-e egy sikeres nevet (hiszen az Autó című lapot csak mi adhatjuk ki, ráadásul egy ilyen profilú kiadvány komoly cégkapcsolatokat is feltételez), hanem arról, hogy az ISZT úgy csűri-csavarja a szabályokat, hogy a keresett nevek valamely jól fizető nepperhez kerüljenek. Ráadásul a saját szabályait felrúgva számos vállalkozásnak megakadályozza a szabályok szerint igényelt nevéhez való hozzájutását.

Az ISZT-nek köszönhetően a közel három hónapos előnyünk elszállt, ráadásul komoly anyagi és erkölcsi kár ért bennünket. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) véleményét már megkaptuk, akár közölhetjük is, még a MÚOSZ állásfoglalására várunk - és kezdődhetnek a perek.

Hát ennyit röviden a történetünkről. Az ISZT egyszerűen megakadályozza, hogy magyar újságírók - közülük többen már régóta a pályán vannak - az interneten elindítsanak egy online kiadványt. Teszik ezt olyan emberek, akiknek halvány fogalmuk sincs a sajtóról, az újságírásról. A cégeknek és védjegyeseknek legalább van vétójoguk, a sajtótermékeknek azonban nincs. Ráadásul ha januárban - az akkori szabályoknak megfelelően - kiadták volna az auto.hu-t, akkor most nem is lehetett volna rá jelentkezni!

Egy érdekes adalék az ISZT-féle liberalizációra: némi közöm volt - rovatvezetője voltam - a Vogel Publishing Kft. által kiadott AutoExpert magazinhoz. Most az egyik legnagyobb konkurensük, a győri X-Meditor Kft. (ők adják ki az Autoszaki lapot) ťlenyúltaŤ az autoexpert.hu nevet, amelyet a Vogel nem tud visszaszerezni! Hát ennyit a szabadságról. Az ISZT nem tesz mást, mint a valódi cégekkel, vállalkozókkal vagy újságírókkal szemben a saját tagjai és a nepperek érdekeit védi!

Köszönöm a türelmüket!

Üdvözlettel:

Zsurzs Jenő"