Externet-Enternet egyesülés: lehetséges a nyereség növelése

MTI Sajtóadatbank, 2009. november 9. 09:43

Elsősorban a nyereség növekedését várja a távközlési piacon 6-6 százalékos részesedéssel rendelkező Externet Nyrt. és Enternet Zrt. a későbbi összeolvadástól - közölte Bauer Róbert, az Enternet Invest Zrt. igazgatóságának elnöke.

Hozzátette: egyenként évi hárommilliárd forint forgalmú cég egyesülését készítik elő. A tőzsdén jegyzett Externet Nyrt. a BÉT honlapján a napokban jelentette be, hogy együttműködési megállapodást írt alá az Enternet Invest Zrt.-vel.

 Bauer Róbert tájékoztatása szerint az együttműködés keretében bejelentett közös irányítás ideiglenes, azt fúzió követheti. Hozzátette: ennek részleteiről - a tárgyalások befejezéséig - további információt nem közölnek.

 A hivatalos bejelentés szerint az egyesülési megállapodást még az év végéig aláírhatják az után, hogy a kölcsönös átvilágítás és a lehetséges szinergiák feltárásának eredményeként kidolgozzák a kötelező érvényű megállapodás részleteit. A fúziót a tulajdonosok mellett az érintett bankoknak is jóvá kell hagyniuk. A két cég vezetői megállapodtak abban is, hogy harmadik személlyel a fentiekhez hasonló tárgyú tárgyalásokat, egyeztetéseket kizárólag közösen folytatnak.