Ericsson: új márkastratégiához új ember

Kovács Attila, 2009. november 11. 11:23

Az Ericsson közeljövőben hivatalba lépő elnök-vezérigazgatója, Hans Vestberg egy új pozíciót hozott létre a vállalatcsoport vezetőségi csapatán (Group Management Team) belül az Ericsson új márkastratégiája bevezetésének irányítására, melyre Cesare Aveniát nevezte ki. Cesare Avenia jelenleg a délkelet-európai piaci régió vezetője és a márkaigazgatói pozícióját 2009. november 9-ével foglalta el.

„A hagyományos távközléstől az IP-technológia felé mozdulunk el, végignézhetjük, hogyan haladunk a hardvertől a szoftver üzlet irányába, ill. szemtanúi lehetünk majd az elmúlt évek nagyszabású új hálózattelepítései helyett a hálózatok fejlődésének és modernizálódásának” – nyilatkozta Wetberg. Hozzátette: „Ezért változtatnunk kell a munkamódszereinken, valamint az üzleti és kötelezettségvállalási modelleken is. A kompetenciafejlesztési képességünk, hozzáállásunk és a pozíciónk kulcsfontosságú tényező a siker elérésében, és ezen új lehetőségek kiaknázáshoz átpozícionáljuk az Ericsson márkát.” A márkanév egy adott vállalat képességeit, stratégiai irányát és a versenytársaitól való megkülönböztetését jelenti. Kifejezi a piaci, valamint az alkalmazottak előtt képviselt irányvonalat.

 „A márkanevünknek nem csupán ki kell fejeznie törekvéseinket, de azokat irányítania is kell” – fejti ki Cesare Avenia. „Az én feladatom az lesz, hogy kiépítsem a bizalmat és megkönnyítsem a szervezeten belüli változásokat. A hosszú távú értéknövelés biztosítása érdekében arra fogok összpontosítani, hogy útmutatást nyújtsak munkatársainknak ezen átalakulás során.”

Cesare Avenia 1994-ben csatlakozott az Ericssonhoz, amikor kinevezték a Mobilrendszerek üzletág marketingmenedzserévé. Ezzel párhuzamosan ipari marketinget oktatott a római Tor Vergata egyetemen. Az Ericssonnál eltöltött évek során számos vezetői pozíciót töltött be, mint például az olaszországi kapcsolási és hálózati rendszerek részleg vezetője, a közel-keleti és afrikai térség vezetője, a közel-keleti piaci régió vezetője, majd 2003-ban az Ericsson olaszországi leányvállalatának vezetőjévé választották. 2006 óta a délkelet-európai piaci régió vezetője és a vállalatcsoport kibővített vezetőségi csapat tagja.