Összeolvad a vezetékes és a mobilszolgáltató a Deutsche Telekomnál

MTI Sajtóadatbank, 2009. november 20. 09:06

Erről döntöttek csütörtökön rendkívüli közgyűlésükön a legnagyobb német és egyben az egyik legnagyobb európai távközlési cég részvényesei.

A  Deutsche Telekom igazgatója, René Obermann azzal indokolta a döntést, hogy az ügyfelek jobb kiszolgálását szolgálja, elősegíti a költségmegtakarítást, továbbá a munkahelyek védelmét. Obermann szerint az összeolvadás hozzájárulhat az ügyfélkör kibővítéséhez,
illetve a forgalom növekedéséhez is.

A mobilszolgáltató T-Mobile Deutschland mostanáig a Deutsche Telekom legnagyobb leányvállalata volt, az összeolvadás hivatalosan 2010 első felében lesz.

René Obermann a közgyűlésen mondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy az összeolvadás nem jár leépítésekkel. Szavai szerint erről előzetes megállapodást kötöttek a munkavállalók képviselőivel.

A szeptember végi állás szerint a Deutsche Telekomnak és külföldi érdekeltségeinek - a DT a Magyar Telekom fő tulajdonosa is - összesen 150,9 millió ügyfele volt a  mobiltelefon üzletágban, 5,3 millióval több az egy évvel korábbinál. A vezetékes üzletágban 7,4
százalékkal 39,6 millióra esett az  ügyfelek száma. A társaság szélessávú internetes szolgáltatásait az egy évvel korábbinál 12,9 százalékkal többen, összesen 14,7 millióan  vették igénybe.

A vállalat - amely 2006-ban nagyszabású takarékossági programba kezdett - a hónap elején a harmadik negyedévre vonatkozóan növekvő bevételről, illetve profitról számolt be.

Az összeolvadással a Deutsche Telekom a többi nagy európai konszern, köztük a Vodafone, a France Télékom, továbbá a svájci Swisscom példáját követi.