Cél a hatékony és ügyfélbarát közigazgatási szolgáltatás

MTI Sajtóadatbank, 2009. november 23. 09:42

Varga Zoltán önkormányzati miniszterként kiemelt figyelmet fordít az e-közigazgatásra, ezen belül az e-önkormányzati területekre, és minden eszközzel támogatja a kellően megalapozott és egymással koherens fejlesztéseket.

A szaktárca vezetője pénteken Siófokon az E-Magyarország, e-kormányzat - 2009. konferencia előadójaként elmondta: az elektronikus közigazgatás fejlesztésével a hatékony és ügyfélbarát szolgáltatás biztosítása a cél, amelynek érdekében a központi közigazgatás területén már számos kezdeményezés történt. Jelenleg is több fejlesztési projekt előkészítése, kivitelezése van folyamatban.

 Varga Zoltán szerint azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az állampolgárok és vállalkozások ügyeinek jelentős részét az önkormányzatoknál intézik, ezért szükség van az önkormányzatok e-közigazgatási képességeinek fejlesztéséhez. A kormány eltökélt abban, hogy az önkormányzatok informatikai fejlesztéseit támogassa - szögezte le a miniszter, hozzátéve: ehhez számos uniós forrás, egyebek mellett önálló operatív program is rendelkezésre áll.

 Az informatikai fejlesztéseknek az e-közigazgatás integrált részévé kell válnia - mondta Varga Zoltán, s egyúttal figyelmeztetett arra, hogy "az informatika csupán eszköz és nem cél". A miniszter szerint "az elektronikus közigazgatás nem teher, hanem lehetőség", így az igazgatási folyamatok elektronizálása idővel megtakarítást jelent. A szaktárca vezető úgy vélekedett: ha az elektronikus közigazgatás kiépítése, az államigazgatási és önkormányzati fejlesztések átgondoltan, egységes rendszerként valósulnak meg, az a környező országokhoz képest jelentős versenyelőnyhöz fogja juttatni hazákat.

 A miniszter a jelenlegi helyzetről szólva elmondta: egy, a Miniszterelnöki Hivatal felkérése ez év tavasszal készített felmérés szerint "az összkép kedvezőbb, mint azt sokan gondolták". Ismertetése szerint az önkormányzatok 97 százaléka rendelkezik számítógéppel, 93 százalékuk internetkapcsolattal, 74 százalékuk - 2.300 - rendelkezik honlappal, ám mindössze 5 százalékuknál van lehetőség a letöltött űrlapok elektronikus benyújtására. Ez utóbbi területen tehát még nagyon sok fejlesztésre lesz szükség – jegyezte meg Varga Zoltán.