Még te is lehetsz Magyarország NetMiniszterelnöke!

forrás Prim Online, 2009. december 1. 11:34

A Heti Válasz és a Média Hungária 18-22 éves fiatalok számára meghirdetett online kampányversenyére 2009. december 20-ig lehet még nevezni.

Négymillió-kétszázezer ember internetezik ma Magyarországon. Három és félmillió szavazó állampolgár számára az internet már nem ismeretlen. Ugyanennyien szavaznak egy általános választáson is. Sorsdöntővé vált az internetező választók mozgósítása!

A játék célja aktivizálni a közösségépítésre nyitottabb, fiatalabb korosztályt. Biztosítani a legjobb ötletek és pályázóik minél szélesebb publicitását a nagyközönség, a magyar információs társadalom és szakmai döntéshozók felé. Megválasztani a hazai NetMiniszterelnököt egy évre. Bemutatni az internetben rejlő kampányerőt.

A verseny alapját képező microsite az Internet Hungary 2009 Konferencián történő bemutatást követően indult el. A beérkező pályázatokat egy neves média- és online szakemberekből álló zsűri bírálja el meghatározott szakmai szempontok szerint, és kiválaszt 10 pályázót, akik indulhatnak a verseny második fordulójában. 2010 április 1-én játékos online szavazás keretében a versenyt nyomon követő érdeklődők megszavazhatják a NetMiniszterelnököt, így segítve őt a fődíj elnyerésében. Az egy évre megválasztott NetMiniszterelnök lehetőséget kap arra, hogy minél nagyobb ismertséget szerezzen a nagyközönség, a hazai információs társadalom és a döntéshozók körében.

Jelentkezési korhatár: 18- 22 év. (18. életévüket betöltött személyek) Jelentkezni e-mailben, valamint az eredeti pályázati anyag leadásával lehet. A jelentkezési űrlap a verseny microsite-járól tölthető le.

A microsite folyamatosan informál kapcsolódó anyagokkal, sajtóvisszhanggal, internetes eszközök megjelenítésével (Twitter, blog, kommentelés, videók stb.).

A verseny az alábbi témacsoportok köré összpontosul:

Kötelező téma:


 Az alábbi három témakörből egy szabadon választott:


Megvalósítási program (időzítés, eszközök, bevont szervezetek) - a kötelező és a szabadon választott programhoz kapcsolódóan -