Újabb tiszaújvárosi nagyberuházás

MTI Sajtóadatbank, 2000. március 31. 08:41
Nyolcvan millió dolláros beruházási költséggel, kezdetben félezer, majd két és félezer dolgozót foglalkoztató, nyomtatott áramköröket, számítógép alkatrészeket gyártó üzemet telepít Tiszaújvárosba egy amerikai elektronikai cég, a Jabil Circuit Inc.
Az alapkövet csütörtökön helyezte el Peter Tufo. Az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete a multinacionális cég első számú képviselői, a tiszaújvárosi önkormányzat vezetői, a beruházás közvetítésében és megvalósításában részt vevők előtt hangsúlyozta, hogy az amerikai partnerségi program kezdete óta tizenegy nagyjelentőségű amerikai beruházás indult Magyarországon összesen 700 millió dolláros befektetésekkel. Az idén az amerikai cégek további 300 millió dollárt fektetnek be főként Kelet-Magyarország térségében, melyek során összesen hétezer új munkahely keletkezik - mondta el a diplomata. A zöldmezős beruházásban elkészülő új amerikai gyár első működő egységének avatását október 1-jére tervezik.