A MIME is reagált a Stumpf-nyilatkozatra

, 2000. április 1. 13:35
A Magyar Internet- és számítógép-használók MagánEgylete - a négy legnagyobb internetszolgáltató egyesület alapításának kezdeményezéséhez is kapcsolódva - szombatra virradóan ama aggodalmának adott hangot, hogy az internetszolgáltatók nem képviselik és nem is képviselhetik az internetezők - tehát a másik oldal - érdekeit. Szerkesztőségünk a híreket ritkán kommentálja, de megjegyezzük, hogy valóban a különféle érdekeket önállóan artikuláló szövetségekre van szükség (amelyek közül pl. a tartalomszolgáltatók egyesülete ma még nagyon hiányzik), s ahogy - mondjuk munkáltatói kérdésekben - folynak érdekegyeztetői tárgyalások az összes oldal bevonásával kilakított kerekasztal körül, talán célszerű lenne ezt informatikai kérdésekben is megtenni.
A MIME közleménye:

A Magyar internet- és számítógép-használók MagánEgylete (mint a Pázmándi Teleház Egyesület mellett működő MIME) nagy megnyugvással tapasztalja, hogy a Magyar Köztársaság kormánya felvette a kesztyűt, és követve az USA elnöke, W. Clinton úr bejelentését, Magyarországon is első számú nemzeti programnak kezdi tekinteni az olcsó internet széles néprétegek részére történő biztosítását.

A MIME ezúton biztosítja a kormányt, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel, tudásával és tapasztalatával segíteni kívánja a kormány törekvését az olcsó internet, a tiszta jogviszonyok és az internet rohamos terjedése által a gazdaság minden más területén szükséges változtatások, szabályozás és ösztönzés területén.

A MIME örömmel tapasztalja, hogy az ország internetellátásának 75%-át biztosító négy ISP is azonnal felajánlotta segítségét. Mindazonáltal, hogy igen nagy tisztelői vagyunk a szakma legjobb szolgáltatóinak, aggodalmunknak kell hangot adnunk, mert számunkra nem egyértelmű, hogy teljes értékű tanácsokkal szolgálhat a négy ISP egy, a kormány által tervezett reformhoz.

1. Aggódunk, mert a vezető ISP-k nem emelték fel szavukat sem a magyar internetet hosszú távon sújtó szerzői jogi törvény és a Btk. módosítása, sem pedig a büntetőeljárásról szóló törvény vitája során. Az ISP-k részére akkor lettek fontosak ezek a kérdések, amikor a saját gazdasági érdekeiket is élesen sértő törvények eredményét saját bőrükön kezdték érezni. A MIME korábbi jelzésértékű felhívásait az ISP-k nem támogatták.

2. Aggódunk, mert a vezető ISP-k egysége nem mutatkozott meg a nagy vihart kavaró magyar domainliberalizáció során, noha az ISZT tagjaként joguk, kötelességük (és lehetőségük) volt egy lényegesen jobb, racionálisabb rendszer kidolgozása.

3. A vezető ISP-k több éve nem találnak - de úgy tűnik, nem is kerestek - megoldást a magyar internet olcsósítására, holott mint szakembereknek, ezt az évek óta előttünk álló feladatot világosan látniuk kellett. Farizeus magatartásnak véljük, hogy a Matáv 100%-os tulajdonában lévő MatávNet most részt akar venni "az internet magyarországi terjedését gátló magas tarifák csökkentéséről szóló" tárgyalásokon.

A MIME jelzi: közvetlenül és folyamatosan kívánja segíteni a kormány tevékenységét. Ezúttal is felhívjuk a figyelmet arra, hogy a gátló tényezők döntő hányadát képező probléma álprobléma. Az internetelérést célzó telefonhívások ugyanis NEM részei a koncessziós szerződésnek, azok - mint a Híf közleményéből kiderült - emelt szintű szolgáltatásként a szabadáras kategóriába tartoznak, következésképpen semmi akadálya nincs, hogy kormányunk, a MIME és az ISP-k javaslatára, társadalmi igényt elégítsen ki azzal, hogy maximált árassá nyilvánítsa azt.

Bill Clinton nem arról szólt, hogy az ISP-khez és az IST-hez szükséges olcsó internetet biztosítani. Ott ugyanis ez meglehetős gazdaságossággal már működik. Ezért a MIME szilárdan bízik abban, hogy kormányunk a clintoni elveknek megfelelően azt szeretné elérni, hogy internet, mégpedig olcsó internet jusson el a magyar háztartásokba. Azokba, amelyeknek érdekeit a MIME mindeddig igyekezett megjeleníteni és mindenféle támogatás nélkül képviselni.

Dr. Pósvári Sándor, a MIME ügyvezető elnöke boss@euroastra.com