Később érkezik a Firefox 3.6 és Firefox 4

Kiss Ádám Zoltán, 2009. december 30. 10:55

A Mozilla mind a mostani verzió utolsó változatát, mind a teljesen új Firefox-ot az eredetileg tervezett időpontnál később fogja megjelentetni, a 4-es verzió akár 2011-re is átcsúszhat.

A Mozilla bejelentette, hogy mégsem a tervezett időben érkeznek új szoftverei. A jelenlegi változat eddig talán utolsó reinkarnációjának tartott 3.6-os esetében ez egészen kézzelfogható változást jelent, hiszen eredetileg még idén, tehát napokon belül megjelent volna ez a változat. Az alapítvány nem részletezte, hogy a tesztelés során találkoztak túl sok hibával, vagy általában elcsúsztak az ütemtervvel, esetleg üzletpolitikai megfontolásokból halasztják el a 3.6-os Firefox megjelentetését. A másik verzió a távolabbi, ám valójában az igazi nagy dobást jelentő Firefox 4.0 tervezett megjelenési ideje 2010 eleje-közepe volt, éppen ezért feltételezték, hogy a mostani szoftver utolsó verziója a 3.6-os lesz. Most azonban bejelentették, ahogy a számos újítást hozó 4.0 csak „2010 végén, 2011 elején” érkezik. Erről a programról nem sokat tudni, különösen nem a késés okát, de az akár az új technológiák kiforratlansága miatt is lehet. A Mozilla a Firefox 4.0-ban nagyon sok újdonságot szeretne belepakolni, ez valóban egy új verzió lesz. Ugyanakkor az ezek szerint nem biztosan a 4.0-át megelőző 3.6-os is több lesz hibajavításnál. Azért nem 3.5.x.x, hanem 3.6, mert többek között lesz benne egy telepíthető alszoftver, ami a böngésző kinézetének testre szabását tenné lehetővé az eddigieknél szabadabban, például a keretek beszínezésével. Ez a lehetőség sok felhasználó számára vonzó, és a Mozillának újabb felhasználókat hozhatott volna, ha még idén megjelenik, hiszen most nyerésben van a cég, első alkalommal a legfrisebb Firefoxot többen használják, mint a legfrissebb Internet Explorert, igaz ez vélhetően az IE 7- IE 8 átállásnak köszönhető, mindenesetre pillanatnyi pszichológiai előnyhöz juttatja a Mozillát.